2019. július 23.,
kedd, Lenke napja

Az MSZP bánja a béren kívüli juttatások megszüntetését

Hír TV

2018. november 5., hétfő 14:24, frissítve: hétfő 15:37

Havonta mintegy 10 ezer forintot vesz ki a munkavállalók zsebéből a kormány - vélik a szocialisták.

Az MSZP elnöke szerint a béren kívüli juttatások megszüntetésével, az állami szférából történő elbocsájtásokkal és a lakástakarék pénztárak állami támogatásának eltörlésével mind-mind a munkavállalókat hozza hátrányos helyzetbe a kormány. Ezért keddre több munkavállalói érdekvédelmi szervezet is tüntetést szervez. A demonstráció 15 órakor kezdődik a Nemzeti Bank székháza előtt, ahonnan majd az alkotmány utcába vonulnak át a résztvevők.

Meg sem hallgatták a szakszervezet vezetőjét a kormány, éppen ezért szerveznek a holnapi napra demonstrációt, amelyet a Magyar Szocialista Párt minden tekintetben támogat. Megtettük azt is, hogy módosító javaslatot terjesztettünk ehhez a törvényhez, hogy megmaradhassanak a béren kívüli juttatások, sajnos nagyon sok munkavállaló még most sem tudja, hogy jövő évben, az első jövő évi fizetéséhez már ezeket a juttatásokat nem fogja megkapni– mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.