Közösségi oldalán ismerte el Donáth Anna, hogy nem vettek el uniós forrást Magyarországtól. A Momentum európai parlamenti képviselője előtte azonban kifejtette: a magyar kormány súlyos hibát vétett, mert azt hitte, hogy az EU gyenge, és nem meri elvenni a támogatásokat. Végül azonban hozzátette: az EU mégsem vette el ezeket a pénzeket, csak felfüggesztette.
A Fidesz-kormány meghátrált! - ezt már a Jobbik elnöke írta. Gyöngyösi Márton szerint bár a kormány minden erővel ellenezte, végül mégis beleegyezett abba, hogy az Európai Unió közös hitelfelvétellel támogassa Ukrajnát, valamint elfogadták a 15 százalékos globális minimumadó bevezetését is.
Fehér zászló a Karmelita felett - így reagált a bejelentésre közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint Orbán megalkudott, mivel lemondott a nemzeti érdeknek mondott meggyőződéséről. Azt azonban elismerte, hogy 400 milliárd forinttal kevesebb uniós forrást zárolnak a hétfő éjszakai döntés értelmében. A Jobbik elnökéhez hasonlóan azt is hangoztatta, hogy Orbán Viktor feladva korábbi álláspontját elfogadta a globális minimumadó bevezetését.
A megállapodás értelmében azonban Magyarország lényegében mentességet kap ez alól, mivel az Európai Unió Tanácsa hozzájárult, hogy a magyar iparűzési adó beleszámítson a globális minimumadóba, így itthon, nem kell adót emelni - mondta a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gyulás Gergely reagált arra is, hogy a DK szerint a kormány elfogadta az EU közös hitelfelvételét Ukrajna számára.
Ami a hitelt illeti, ott azt tudom mondani, hogy Magyarországnak az volt az álláspontja, hogy további közös hitelfelvételre ne kerüljön sor.
Gulyás Gergely egyértelművé tette, hogy nem lesz hitelfelvétel.
HírTV