2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Az ellenzék szerint a kormány gödörből néz a szakadékba

  • Az ellenzék szerint a kormány gödörből néz a szakadékba

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese szerint nincs gyors segítség, csak megszorítások vannak.

„Úgy könnyű megszorítások nélkül válságot kezelni, hogy másra hárítják át a terheket” - fogalmazott a DK-s politikus.

Arató Gergely szerint a kormány rohan devizahitelért, miközben kedvező gazdasági helyzetben kígyót-békát kiabáltak az előző kormányzatra, mert hitelt voltak kénytelenek felvenni.

„800 milliárd forintnyi hitelt vettek föl csak az utóbbi időszakban. Az államadósság újra 70% fölött van, pontosabban 73% fölött. Romániában, csak hogy hasonló példát vegyünk épphogy meghaladta a 40%-ot.”

A DK politikusa szerint nem kéne szidni az Európai Uniót, hiszen jelenleg is ők adnak segítséget. Úgy véli, a kormánynak kizárólag az ellenségkeresés és a háborúzás a fontos.

A gazdasági adatok idézésénél csúsztatott a miniszerelnök-helyettes Burány Sándor, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint. Szerinte ugyanis a KSH adatai mást mutatnak.

„A negyedévi GDP adatok azt mutatják, hogy még mindig 4,6%-os mínuszban van a gazdaság az előző év hasonló időszakához képest.”

13,6%-os visszaesés, mint amit idén az ország a második negyedévben produkált, még a 2008-as gazdasági világválságban sem volt a hazai GDP-ben, de most sikerült egy ennél is mélyebb szakadékba esnie a magyar gazdaságnak.

A munkahelyek védelmével sincs megelégedve a Párbeszéd politikusa. A kormány saját bevallása szerint valamivel 200 ezer fölött van azon munkavállalók száma, akiknek bérkiegészítő támogatást adtak. Szerinte ez a munkavállalók számához képest nagyjából 5%, míg ez a szám Ausztriában vagy Németországban 20-30% körül mozog.

 

Mellébeszélés, egy csipetnyi blöff, némi politikai cirkusz, pánik és az érdemi bejelentések teljes hiánya jellemzi a kormány jelenlegi politikáját Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint.

A magyar közép- és kisvállalkozások tömeges csődjéhez fog vezetni heteken hónapokon belül a jelenlegi helyzet, mivel a KSH adatai szerint a szolgáltatások exportja 32,6%-al csökkent, az import 31,1%-al. A gazdaságban a lejárt számlák megduplázódtak ez elmúlt időszakban, 23%-ról 43%-ra növekedtek sorolta az adatokat az MSZP politikusa.

Elmondta a vétócirkusz veszélyeztet több ezer milliárd forintnyi uniós támogatást, úgy, hogy idén 1700 milliárd forint nem érkezett be a költségvetésbe.

„Ez kizárólag az önök hatalmi politikai játszmájának része, csak tudja miniszer úr nem önök, hanem a magyar vállalkozók meg a magyar emberek fogják megfizetni a nap végén az árát.”

 

Csárdi Antal, az LMP-s országgyűlési képviselője szerint egy áldozati szerepben akar tetszelegni a kormány.

Az LMP politikusa öltségvetési módosítást szeretne látni. Szerinte ugyanis a kormányzat teljes csöndben van a 2021- évi költségvetéssel kapcsolatban, közben pedig mindenféle kommunikációs panelt felhasználva kommunikálnak róla.

„Úgy volna szükségszerű beszélni róla, hogy be van nyújtva és látható mindenki számára, választó polgár, képviselő számára egyaránt, hogy mik az önök tervei 2021-ben.”

Csárdi Antal a válságkezelési intézkedésekkel kapcsolatban elmondta, eddig csupán a legfontosabb területet nem érintette a kormány, mégpedig a dolgozó emberek mindennapi élete. Szerinte ugyanis a bérpótlás, amit a kormány intézett kevés, elhibázott és kései, a táppénz ideiglenes megemelését is hiányolja, valamint a munkakeresési járadék idejének kitolásával való harcot is elfogadhatatlannak tartja.

HírTV

 

Kapcsolódó cikkek:

Varga Mihály: A kormány a válsághelyzetben nem a megszorításokkal és nem az adóemelésekkel él

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!