2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Belföld

Az EB-nek lépnie kellett volna a légitársaság ügyében?

Az Európai Bizottság is felelős a Malév csődjéért – jelentette ki a Hír TV Rájátszás című műsorában Mohi Csaba. A volt svájci nagykövet szerint az EB-nek fel kellett volna deríteni a légitársaság tisztázatlan tulajdonosi hátterét.

Az unió ellenőrző testületeinek mulasztásait nem, csak az egyes tagállamok kötelezettségeit kérik számon az Európai Unióban a volt svájci nagykövet szerint. Mohi Csaba a Hír Televízió Rájátszás című műsorában elmondta: a többi között az Európai Bizottság is felelős a Malév csődjéért.

Mohi Csaba a műsorban kifejtette: a Malévot az előző kormányok 2007 és 2010 között százmilliárd forint megengedhetetlen állami dotációban részesítették. Mint mondta: a cég tulajdonosi háttere teljesen tisztázatlan volt. „Ezt a bizottságnak azonnal fel kellett volna derítenie, mert ez súlyosan sérti az Európai Unió versenyjogi szabályait, torzítja a versenyt” – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!