2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Belföld

Atombombák Magyarországon

A stúdióban Gálszécsy András, az Antall-kormány titokminisztere és Vándor Károly repüléstörténész voltakaz Ősök tere vendégei, akikkel Maráczi Tamás a titkos, Magyarországon tárolt szovjet atomfegyverek történetéről beszélgetett.

  • Atombombák Magyarországon

„A Déli-Bakony erdeinek mélyén található a Kis-Moszkva nevezetű, 16205-ös postafiókszámú volt szovjet katonai bázis, amely a hatvanas években épült, az utolsó szovjet katona 1990. március 28-án hagyta el, ám ezután is szigorú őrizet alatt állt.

Az 1960-as években, egy szovjet hadgyakorlat kudarcát követően (nem érkezett meg időre a töltet a kilövő állásra, technikai okok miatt) döntött úgy a legfelsőbb szovjet párt- és állami vezetés a katonai vezérkarral együtt, hogy a Varsói Szerződés tagországainak területén különleges tárolókat kell kialakítani, és tökéletesíteni kell a mobilitást és a híradást.

A laktanyát tripla szögesdrótkerítés védte, a középsőbe pedig áramot is vezettek. A szellemváros közelében még ma is látható, több helyen lőállás bújik meg az út mentén és a fák között. Az őrök az illetéktelen betolakodókra kérdés nélkül tüzet nyithattak, jobb esetlen letartóztatták őket”. (Forrás: szellemvárosok.blog.hu)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.
Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!