2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Átalakul a Szent István Egyetem

A Szent István Egyetem átalakulásával február 1-jén létrejövő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hosszú távon legalább 13 ezer hallgatóra számít – mondta az új felsőoktatási intézmény kuratóriumának elnöke, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor úgy fogalmazott: nemcsak kiváló agrárszakembereket akarnak képezni, hanem olyan értelmiségieket is, akik a vidéki élet bástyái lehetnek.

  • Átalakul a Szent István Egyetem

Ez a Szent István Egyetem gödöllői kampusza, ami február elsejétől már Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem nevet viseli.

Az új felsőoktatási intézmény alapítványi fenntartásban működik tovább, és hosszútávon legalább 13 ezer hallgatóra számít.

A kuratórium elnöke szerint az integrált egyetem fontos szerepet tölt majd be a mezőgazdaság fejlődésében.

A cél, hogy az új felsőoktatási intézmény az egyik legjobbá váljon Magyarországon, majd a világon – hangoztatta Csányi Sándor.

Az integrált egyetem a magyar mezőgazdaság és vidék megújulásának záloga - erről már az az Agrárminiszter beszélt. Nagy István szerint a fiatal generáció nem lát perspektívát a mezőgazdaságban, ezért is van szükség az újításokra az oktatásban.

Lázár János miniszterelnöki biztos, kuratóriumi tag azt mondta, az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy Magyarország nem kicsi, le kell számolni azzal a mentalitással, amely ezt sugallja.

Lázár János kiemelte: az agrárképzés versenyképessé tételéhez elengedhetetlen volt az összevont egyetem létrehozása, a mögé szerveződött alapítvány pedig „gyorsan és hatékonyan” képes döntéseket hozni az intézmény működéséről.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!