2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Belföld

Átadták a Matehetsz Tehetségházat

Átadták az állami és civil együttműködéssel megvalósuló Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetség (Matehetsz) Tehetségházat, valamint stratégiai megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága és a Matehetsz pénteken Budapesten.

  • Átadták a Matehetsz Tehetségházat

Az eseményen Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: az állam mintegy 300 millió forinttal járult hozzá az épület létrehozásához.

A kormány a szövetséggel tíz éve működik együtt, a megállapodás azt jelképezi, hogy valódi szövetséget kötnek a magyar fiatalok, tehetségek felkarolásáért, segítéséért - emelte ki.

Az államtitkár szerint Magyarország gazdag ország, ha azt nézzük, hány tehetség van az országban. A tehetségek támogatása befektetés a jövőbe, és "mindannyiunk közös érdeke", hogy a tehetségek a lehető legtöbbre vigyék - hangsúlyozta.

Hozzátette: a Nemzeti Tehetség Programra jövőre mintegy 3,6 milliárd forint jut majd.

Bajor Péter, a szövetség ügyvezető elnöke ismertette: a 450 négyzetméter alapterületű Tehetségház a Matehetsz központjaként szolgál majd, a Nemzeti Tehetségpont és a Budapesti Európai Tehetségközpont is helyet kap benne.

A szövetség szervezésében országszerte jelenleg 80 fejlesztő foglalkozás zajlik 2300 tanuló bevonásával, az elmúlt tíz évben pedig 60 ezer diákot lehetett a részese ennek. A tutorprogramban most 556 tanulót segít 97 tutor, az elmúlt években pedig háromezret segített 120 pártfogó - tudatta.

Hozzáfűzte, hogy a Nemzeti Tehetség Programban a szövetségen keresztül 2600 fiatal kapott ösztöndíjat 600 millió forint értékben. Az ügyvezető elnök szerint a megállapodás elismerése a szövetség eddigi munkájának, és azt jelenti, hogy folytatódik a Nemzeti Tehetség Programban az állami és civil együttműködés.

Balogh László, a Matehetsz elnöke azt hangoztatta, hogy még nagyobb lendülettel szolgálják majd a magyar tehetségek segítését.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!