2019. július 18.,
csütörtök, Frigyes napja

Átadták a "Magyarország étele" díjat

Hír TV

2019. március 24., vasárnap 13:57, frissítve: vasárnap 14:30

Átadták a "Magyarország étele" díjat. A fogások elkészítése során fontos szempont volt, hogy azok hazai alapanyagokból készüljenek, és egyben a magyar étkezési szokásoknak is megfeleljenek.

Magyar ételek készülnek magyar alapanyagokból ebben a szakközépiskolai konyhában, Felcsúton. A második alkalommal megrendezett "Magyarország étele" verseny győztes csapata mangalicahúsból készítette el a fogást.

Úgy gondoltuk, hogy a mangalica az egy elég jó magyar alapanyag, és a tradíciót nem szerettük volna megtörni, mindenképp egy ilyen alapanyaggal próbáltunk volna helytállni itt a versenyen. Kicsit a mangalica már Magyarországon már elhanyatlóban van, de igyekeztünk visszaidézni– mondta el Papp László, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol szakácsa. 

A versenyen ebben az évben tizenkét csapat mérte össze a tudását. A zsűri elnöke szerint biztató, hogy egyre több fiatal szakács vállalkozik a megmérettetésre.

Voltak fiatalok, nagyon sokan, akiknek nagyon örülök, mert bennük van a jövő, és ha őket nem támogatjuk, és nem segítjük, akkor el vagyunk veszve. De szerencsére még vannak idősebb kollégák is, akik bátorkodtak felvenni a fakanalat és megfőzték az ételüket– mondta Varga károly konyhafőnök, a zsűri elnöke. A verseny egyik fő célja, hogy az itt elkészített ételek beépüljenek az éttermek kínálatába.

Sokan vitatkoznak azon, hogy milyen volt a magyar konyha, sokan azon vitatkoznak, hogy létezik-e, illetve hogy most milyen a magyar konyha, és milyen behatások érték, ha egyáltalán érték, mi meg azt mondtuk, nézzük meg hogy milyen lesz a magyar konyha. És nekem borzasztó jó érzés, hogy ezt a gondolatiságot ennyi jó nevű szakács és séf támogatja– nyilatkozta Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke. A verseny győztesei vezetik majd az idei szakácsfelvonulást is, amelynek végén az elkészített ételük receptjét átadják az Országgyűlés hivatalának.