2021. február 25.,
csütörtök, Géza napja

Amerika a változásra voksolt

Hír TV

2018. november 8., csütörtök 07:36

A jövőben a Demokrata Párt felelőssége lesz a végrehajtó hatalom ellenőrzése - jelentette ki szerdai washingtoni sajtótájékoztatóján Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház várhatóan következő elnöke.

A demokraták vezette képviselőház nem fog kibújni ki az ellenőrzés felelőssége alól, de nem keresi a harcot - pontosította saját kijelentését. Tudni fogjuk, hogy mi a teendőnk, és jól fogjuk csinálni - tette hozzá.

Nancy Pelosi ígéretet tett rá, hogy a képviselőház új többsége megvalósítja azt a programját, amelyet a népért gondolat jegyében hirdetett meg. E program keretében az egészségbiztosítás költségeinek és a vényköteles gyógyszerek árának csökkentését, a bérek emelését, az infrastrukturális beruházások támogatását, a korrupció elleni küzdelmet említette elsődlegesen megoldandó feladatokként. A demokraták tervei közül megemlítette, hogy meg akarja vizsgálni Donald Trump elnök kormányzatának politikáját az illegális bevándorló családok szétválasztását illetően.

Pelosi hangsúlyozta: az amerikai nép a változásra voksolt és ez meg is fog történni. A szavazók messze hangzó ítéletet mondtak a kongresszusi republikánusok támadásairól a Medicare és a Medicaid, és általában az egészségbiztosítási törvény ellen - mondta, utalva az idősek egészségügyi ellátását segítő Medicare és a szerényebb jövedelműeket támogató Medicaid állami egészségügyi programokra utalva.

Külön megemlítette, hogy az amerikaiak mindenütt, minden választási körzetben nehezteltek a"korábban meglévő körülményeket" illető republikánus álláspontra, elutasítva azt. . A korábban létező körülmény azt jelenti, hogy a biztosítást kötni szándékozó ügyfélnek már korábban komoly betegsége (például cukorbaja vagy rákbetegsége) volt. Az előző elnök, Barack Obama nevével fémjelzett Obamacare egészségbiztosítási törvény kötelezte a biztosítókat a szerződéskötésre ezekkel az ügyfelekkel is, a republikánusok viszont ennek eltörlését tervezték.

Sajtóértekezletén Nacy Pelosi ismételten hangsúlyozta a demokrata képviselők kompromisszumkészségét. Donald Trump a korábbi sajtótájékoztatóján dicsérte Pelosit, és hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy Pelosi már kedden este együttműködést sürgetett. Az újságíróknak feltűnt, hogy a sajtóértekezleten Nancy Pelosi nem bírálta Trump elnököt.

Várhatóan Nancy Pelosi lesz a házelnök. A kaliforniai képviselő úgy vélte, képes lesz egyesíteni a demokrata párti politikusokat. Sajtóértesülések szerint a demokrata többség frakcióvezetője várhatóan a marylandi Steny Hoyer képviselő lesz. Még Pelosi sajtóértekezlete előtt nyilatkozott az újságíróknak Mitch McConnell, a szenátus republikánus csoportjának vezetője. A kentuckyi politikus a többi között elmondta, hogy Pelosival régóta ismerik egymást, hosszú ideje kollégák a kongresszusban, mindazonáltal a két párt közötti törvényhozói egyetértés korlátozottabb lesz.

Hozzátette: szerdán reggel már egyeztetett Pelosival a lehetséges kétpárti együttműködés területeiről. McConnell szerint a képviselőház demokrata politikusainak el kell dönteniük, hogy milyen mértékben akarják - ahogyan fogalmazott - "zaklatni" Donald Trumpot.