Az orosz-ukrán konfliktus immáron több mint két éve árnyékolja be az európaiak mindennapjait. A béke előmozdítása helyett azonban egyre harciasabb nyilatkozatok hangoznak el vezető nyugati és magyar baloldali politikusok szájából – írja az Alapjogokért Központ.
Az állampolgárok biztonságáról már kevesebb szó esik, az európai katonák Ukrajnába küldéséről viszont annál több. A francia elnök, Emmanuel Macron többször kijelentette, hogy egyáltalán nem zárható ki Párizs katonai részvétele az orosz-ukrán konfliktusban. Ez azonban ellentétes nemcsak a francia, hanem az európai emberek akaratával is.
A Századvég Európa Projekt 2022 felmérése szerint az EU27 tagállamában – közte Franciaországban is – a lakosság 62 százaléka tartja aggasztónak a háború lehetséges eszkalációját.
Az európai politikában azonban vannak békepárti hangok is: a magyar kormány az orosz-ukrán harcok kitörésének napján elítélte az agressziót, és azóta is tűzszünetet, valamint a béketárgyalások mielőbbi megkezdését sürgeti. A magyarok körében nemzeti egyetértési ponttá szilárdult az európai katonák Ukrajnában történő bevetésnek elutasítása.
A témában tapasztalható széleskörű konszenzust jól mutatja, hogy a megkérdezettek mintegy 83 százaléka negatív véleménnyel van a konfliktus eszkalációját segítő katonai intervencióról. A békepárti véleményklímát csak egy olyan 10 százalékos csoport kérdőjelezi meg, amely minden társadalmi rétegben kisebbségben van, legyen szó életkori vagy akár iskolázottsági bontásról.
A háborúpárti álláspont népszerűtlensége miatt a nemzeti kormány megbuktatására törekvő, futószalagon érkező politikai messiások, mint Márki-Zay Péter vagy Magyar Péter, eleve vesztes pozícióból indulnak, hiszen politikai fundamentumaik ellentétesek a többség akaratával.
A világrend átalakulóban van, a nemzetközi viszonyok átrendeződése nyomán egyre több konfliktus alakul ki. A közel-keleti feszültségek vagy éppen az orosz-ukrán háború könnyen világméretű összecsapássá, harmadik világégéssé szélesedhetnek, ilyen időkben pedig a higgadt, átgondolt politika és kommunikáció biztosíthatja a békét. A magyar kormány – a választói akarathoz igazodva – az ukrajnai konfliktus mellett az Izrael elleni támadások esetében is a mielőbbi tűzszünet pártján áll.
A közvélemény-kutatás megtalálható az Alapjogért Központ honlapján: ITT