2024. 02. 29. Csütörtök Elemér napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Addig verték az idős nőt, amíg el nem árulta

Két 16 éves fiú vert össze és rabolt ki egy 92 éves asszonyt a Zala megyei Söjtörön. A rablók félmillió forintot vettek el, az asszonyt arccsonttöréssel kórházban ápolják. A Zala megyei rendőrök fél óra alatt fogták el az elkövetőket.

A bejárati ajtót teljesen szétrúgták, csak a kerete maradt. Majd az ágyban fekvő asszonyra támadt a két maszkot viselő 16 éves. Párnát szorítottak az idős hölgy fejére, és addig verték, amíg nem árulta el, hol tartja megtakarított pénzét.

– Az egyikük egyből nekilátott az idős hölgy bántalmazásának. Ütötte-verte, és közben a pénz rejtekhelyének elárulását követelte. A másik személy pedig kutatott a lakásban – mondta Farkas Tibor, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője.


A két fiatal félmillió forintot talált a lakásban. Az idős asszony félelmében a padlásra menekült, így hívott segítséget. A rendőrség fél órán belül elfogta a tetteseket, akik az elrabolt pénzzel kocsmáról kocsmára jártak.

Kemény büntetés

A söjtöri rablás elkövetői kemény büntetésre számíthatnak, a július 1-jén hatályba lépett új Btk. ugyanis szigorúbban büntet egyes, az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményben emlékeztetett: az ilyen esetekben 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés jár a rablásért.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!