2019. december 9.,
hétfő, Natália napja

Ab: alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény módosítása

MTI

2018. augusztus 29., szerda 17:59

Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása - mondta ki Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság.

Az államfő előzetes normakontrollra vonatkozó indítványa szerint alaptörvény-ellenes a megszavazott, de még ki nem hirdetett törvénymódosítás azon rendelkezése, amely szerint 80 méteres mélységig bejelentés és engedély nélküli létrehozható vízi létesítmény.

A köztársasági elnök indítványában emlékeztetett arra, hogy az Alaptörvény a környezet megóvását célzó állami kötelezettségként rögzíti a már elért védettségi szintről való visszalépés tilalmát. Továbbá a vitatott rendelkezés ellen érvelt korábban a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint tizenegy szakmai szervezet.

Az Ab alkotmányellenességet megállapító határozatának indokolásában rámutatott: az állam alaptörvényből fakadó kötelezettsége a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelme, valamint a vízhasználat jövő generációk érdekeit is figyelembe vevő szabályozása. A törvénymódosítás célja - az állampolgárokat sújtó felesleges adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrzés hatékonyságának növelése - más módon is elérhető.

Az Ab döntése miatt a parlament által júliusban megszavazott törvénymódosítás nem hirdethető ki, nem lép hatályba.