2024. 07. 18. Csütörtök Frigyes napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

A Turul-szobor áthelyezésének tervéről kérdezték a hegyvidékieket + videó

Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt megválasztott hegyvidéki polgármestere már előre jelezte, megválna a XII. kerület Turul-szobrától.

  • A Turul-szobor áthelyezésének tervéről kérdezték a hegyvidékieket + videó

Előre borítékolható, hogy éles politikai vitákat fog kiváltani már csak az is, hogy szóba került a XII. kerületi Turul-szobor eltávolításának lehetősége. A kábítószer-fogyasztásról elhíresült Kovács Gergely bele is állt a szinte minden választás környékén felbukkanó kérdésbe. A politikus úgy fogalmazott, hogy

Magyarországon tevékenykedtek a leggázabb nyilasok, akik a szobor közelében működtették központjukat, és ilyen előzmények után a szoborra is nácik nevét írták a felállításakor.

Azt is mondta, hogy azzal nincs gond, hogy a kerületben legyen a második világháború áldozatainak emlékműve, de nem egy Turul-szobor alkalmas erre.

A Magyar Nemzet a szobor áthelyezésének tervéről kérdezte a helyieket. „Nem értek egyet vele”, mondta egy nő, aki szerint az emlékmű már összenőtt a városképpel és ragaszkodik ahhoz, hogy meg is maradjon. Mellesleg senkinek nem árt a szobor – tette hozzá. 

Nem nagyon örülnék neki, nem tudom, hogy mi baja van a szoborral

– ezt már egy férfi mondta, aki úgy gondolja, hogy 

a turul egy magyar emlék, a magyar függetlenség és ősiség szimbóluma.

 Ne távolítsák el, senkit nem zavar, úgyhogy tartsák meg itt!

– szólította fel a leendő polgármestert. Egy másik hölgy szerint azonban sokak érzékenységét sértheti a szobor. 

Ő hozzátette szintén, hogy ez egy ősi magyar szimbólum. 

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Eljárás indul a Rádió 1 Balázsék című műsorszámával szemben

Eljárás indul a Rádió 1 Balázsék című műsorszámával szemben

Ismét a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt indul eljárás a Rádió 1 Balázsék című műsorszámával szemben - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
Így autózz a hőségben

Így autózz a hőségben

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató nyárközepi témája természetesen nem lehet más, mint a kánikula.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!