2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:10

Belföld

A TASZ védi az MTVA-t megszálló képviselőket

  • A TASZ védi az MTVA-t megszálló képviselőket

A Soros György által finanszírozott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) védi az ellenzéki képviselőket az MTVA-ban történt közüzem megzavarásának ügyében. Erről Varju László DK-s országgyűlési képviselő beszélt az ATV Startban: „Ügyvéddel kell mennünk, és a TASZ vállalta ezt a képviseletet, már egyébként itt az előző időszakban is ezt tette. […] Egyeztetjük, hogy akkor mely lépésekben és milyen benyújtandó anyagokat kell előkészíteni, de mint ahogy mondtam, a TASZ szakértelmére számítunk vagy számíthatunk, és ennek megfelelően fogunk eljárni.”

A Legfőbb Ügyészség szerdán adott ki egy közleményt amiatt, hogy elutasította az ellenzéki országgyűlési képviselők panaszait a köztévé székházában történtek miatt. Leszögezte azt is: az MTVA-székház, illetve annak azon részei, amelyekbe a képviselők be akartak jutni, egyértelműen az elektronikus hírközlő hálózat részei, így közérdekű üzemnek minősülnek. Az ügy kapcsán Futó Barnabás ügyvéd korábban úgy nyilatkozott: aki hivatalos személyként követi el a közüzem megzavarását, az akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Mint ismeretes, tavaly december 17-én a köztévé székházába behatoló ellenzéki országgyűlési képviselők politikai követeléseiket akarták nyilvánosságra hozatni, s felszólításra sem hagyták el az épület üzemi terüle­teit, dulakodtak a fegyveres biztonsági őrökkel, illetve az érintettek tiltakozása ellenére folyamatosan, élőben közvetítették telefonon az ott történteket. Az ügyben az MTVA birtokvédelmet kért és több mint százhatvan feljelentést tett.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!