2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A szavazólapok újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás

Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt. Meglátása szerint tartozik annyival a választópolgárainak, hogy kezdeményezi a polgármesteri szavazatok újraszámlálását, emellett néhány olyan választókörzetben is, amelyben szoros eredmény született.

  • A szavazólapok újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás

Beszélt arról is, hogy az összefogás feljelentést tesz a rendőrsége a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen választópolgárok félrevezetése miatt. A Jobbik győri szervezetének négy képviselőjelöltje október 8-án "kifarolt" az összefogásból, így négy választókörzetben jelölt nélkül maradtak - emlékeztetett.

Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke elmondta, az újraszámolandó választókerületek számát még nem tudják, egyelőre a jegyzőkönyvek átvizsgálásánál tartanak, de azt látják, hogy több helyen is kimagasló volt az érvénytelen szavazatok száma.

Hozzátette, hogy 2014-ben a polgármesteri szavazatoknál a mostanihoz képest jelentősen kevesebb, 437 volt érvénytelen.

A szocialista politikus elmondta, hogy a 8-as számú választókörzet egyik szavazókörében a jegyzőkönyv szerint a polgármesteri szavazatoknál 13 volt a szavazatkülönbség Glázer Tímea és Borkai Zsolt között, azonban a képviselői szavazólapokból két darab eltűnt, és 19 volt az érvénytelen szavazólapok száma. Megfogalmazása szerint "egyenesen kimutatható", hogy hiányoznak olyan szavazatok, amelyek Glázer Tímea esélyeit növelték volna.

"Ebből mi vélelmezhetjük, hogy történhetett választási csalás is, de mi szeretnénk bebizonyítani, hogy nem történt" - fogalmazott Pollreisz Balázs.

A rendőrségi feljelentésről azt mondta, hogy meglátásuk szerint a választás rendjével összefüggő bűncselekményt követett el a Jobbikból azóta kizárt négy jelölt, akik az összefogásból való kilépéssel a Fideszt támogatták, azonban a feljelentés részleteiről nem kívánt többet mondani.

A vasárnapi választásról azt mondta, hogy "olyan meccsen indultak, ahol az egyik csapatnak 16, a másiknak 12 játékosa volt" az egyéni körzetekben, emellett "az A csapatnak volt C és D csapata is", de az ellenzéki jelöltek mégis meg tudták szerezni átlagosan a szavazatok negyven százalékát, ami szép eredmény.

Győrben Borkai Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje összesen 19 312 szavazatot kapott vasárnap (44,33 százalék), Glázer Tímea, az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje pedig 18 617 darabot (42,86 százalék).

A megyeszékhelyen mind a 16 egyéni választókerületi képviselői helyet a Fidesz-KDNP jelötjei szerezték meg, azonban a 22 tagú közgyűlésbe kompenzációs listáról három képviselő jutott be az ellenzéki összefogásból, kettő a Civilek Győrért szervezetből és egy képviselő az Összefogás Győrért Egyesületből.

 

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!