Amennyiben a Nemzeti Választási Bizottság zöld utat ad és az esetleges jogorvoslatok során sem merül fel akadály, akkor a gyermekvédelmi népszavazás lehet a rendszerváltozás utáni nyolcadik országos referendum. Sőt, miután Karácsony Gergely is leadott egy kérdéssort, a folytatás is elképzelhető.
Az elsőre több mint harminc éve, még 1989 novemberében került sor: az úgynevezett „négyigenes” népszavazás során arról kellett dönteniük a választópolgároknak, hogy a köztársasági elnök megválasztására csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor, kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyekről, elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, kezelésében lévő vagyonról, illetve, hogy feloszlassák-e a Munkásőrséget. A népszavazást négy párt, az SZDSZ, a Fidesz, az FKGP és az MSZDP kezdeményezte, akik minden kérdés esetében az igen szavazatokra buzdítottak. „Aki otthon marad, a múltra szavaz!” – hirdették plakátjaikon.
Az egy évvel később a választásokat megnyerő MDF ezzel szemben a népszavazástól való távolmaradásra kérte az embereket.
Az ellentét hátterében az elnökválasztási kérdés állt. Bár a kerekasztal-tárgyalásokon elvileg arról született megállapodás, hogy az államfőt közvetlenül, az országgyűlési választás előtt, 1990 januárjában választják meg, a valóságban nem alakult ki egyetértés. Az MSZP és az MDF a közvetlen választás mellett tette le a voksát, a Fidesz és az SZDSZ azonban ezt ellenezte, attól félve, hogy a választást az akkor igen népszerű reformkommunista, Pozsgay Imre nyeri, és ezzel egyfajta hatalomátmentés valósul meg.
A Munkásőrség feloszlatására, a vagyonelszámoltatásra és a pártok munkahelyekről való kivonulására a válaszadók 95 százaléka mondott igent
Az államfőválasztásra vonatkozó kérdésben azonban mindössze 6404 szavazat döntött az igenek javára, azaz, hogy ezt az országgyűlési választás utánra halasszák.
Nyár közepén nem érdemes
A népszavazás az SZDSZ és a Fidesz megerősödését hozta, ám az államfő-választás kérdése nem került le a napirendről. Olyannyira nem, hogy a következő, 1990 júliusában megtartott népszavazásnak is ez volt a témája, pontosabban az egyetlen kérdése. Bár az MDF-SZDSZ paktum egyik pontja szerint az államfőt az Országgyűlés többsége választotta volna meg, (ez egyébként azóta is így van), a vita nem jutott nyugvópontra. Ráadásul hiába a '89-es referendum eredménye, a választás módját ez gyakorlatilag nem tisztázta.
Ezt lovagolta meg a független képviselő Király Zoltán, aki mögé a meggyengült utódpárt, az MSZP is odaállt. Király azt szerette volna elérni egy népszavazáson, hogy mégis a nép szava döntsön a leendő köztársasági elnökről. A többi párt azonban nem kívánt belefolyni egy újabb vitába, így csak a háttérből figyelték az eseményeket.
Ennek meg is lett az eredménye: a referendum Királyék számára súlyos kudarccal végződött, nem csak a poltikai erők „némasága”, hanem a szavazás időpontja miatt is, ugyanis a referendumot a poltikai uborkaszezon közepén, 1990. július 29-én sikerült megtartani.
A részvétel ennek megfelelően rendkívül alacsony volt,
a választók mindössze 14 százaléka, valamivel több, mint egymillió ember nyilvánított véleményt. Igaz, döntő többségük (85 százalék) a közvetlen elnökválasztás mellett tette le a voksát, ám az eredménytelenség miatt ennek nem volt jelentősége.
A szavazás után pár nappal az Országgyűlés az SZDSZ által jelölt Göncz Árpádot választotta köztársasági elnökké.
NATO- és uniós csatlakozás
A következő népszavazásra hét évet kellett várni, ekkor arról dönthetett az ország lakossága, hogy hazánk csatlakozzon-e az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetéhez, azaz a NATO-hoz, miután a katonai szövetség Csehország és Lengyelország mellett hazánknak s meghívót küldött a belépésre. A referendumot ennek megfelelően az Országgyűlés kezdeményezte, az államfő pedig 1997 november 16-ra tűzte ki a választást.
A NATO-csatlakozást minden parlamenti párt támogatta.
A részvétel majdnem elérte az 50 százalékot, a válaszadók 85 százaléka pedig a belepés mellett voksolt. Az új népszavazási törvény szerint eredményesnek számított a voksolás, mert a jogszabály ezt ahhoz kötötte, hogy a résztvevők többsége, de legalább negyede azonos választ adjon a kérdésre.
Magyarország végül 1999-ben csatlakozott a szövetséghez.
Hat évvel később egy újabb csatlakozásról, ezúttal az Európai Unióba történő belépésről kellett dönteni. Az Unió és hazánk közötti több évig tartó csatlakozási tárgyalások 2002-ben sikeresen lezárultak, ám a döntő szót a választóknak kellett kimondaniuk. Hasonlóan a NATO-referendumhoz, a kormány mellett az összes parlamenti párt a belépés mellett korteskedett, de voltak olyanok, mint a MIÉP, amely ellenezte a csatlakozást.
Az eredmények hasonlóan alakultak a hat évvel korábbihoz: 45 százalékos részvétel mellett 83 százalék mondott igent arra, hogy Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon, ami 2004. május 1-én meg is történt.
Egy máig fájó eredmény a határon túli magyarokról
A két, békésnek nevezhető referendum után egy sokkal viharosabb népszavazás következett, amely a mai napig vita tárgya és még most is heves reakciókat vált ki.
Pedig eleinte nem így nézett ki. Hiszen a 2004. december 4-én megtartott népszavazást eredetileg a Munkáspárt kezdeményezte a kórházak privatizációja ellen. Csakhogy 2003 augusztusában a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) is bejelentette kezdeményezését egy sokéves célja elérése érdekében, azaz arról, hogy a külhoni magyarok, kérelem alapján, magyar állampolgárságot szerezhessenek. Bár az Országos Választási Bizottság (OVB) kétszer is elutasította kezdeményezésüket, végül sikerrel jártak. A szervezetnek 320 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie, így az Országgyűlés 2004 szeptemberében elrendelte a népszavazást, amelyet Mádl Ferenc köztársasági elnök december 5-re tűzött ki.
A Fidesz az ügy mellé állt, a Gyurcsány Ferenc vezetette MSZP-SZDSZ koalíció azonban egyértelműen a kettős állampolgárság ellen és a kórházprivatizáció mellett kampányolt.
A népszavazás végül eredménytelen lett, mivel sem az igen, sem a nem szavazatok aránya nem érte el a jogosultak 25 százalékát. A részvétel mindössze 34,7 százalékos volt, azaz valamivel több mint három millióan szavaztak. A kórházprivatizáció tiltását 65 százalék helyeselte, ám az 1,9 millió igen szavazat csak az összes választásra jogosult 23 százalékát tette ki.
A szavazatot leadók 51,5 százaléka adott volna kettős állampolgárságot a határon túliaknak, ami az összes választásra jogosult mindössze 18,9 százalékát jelentette.
A népszavazás morális következményei elkeserítők voltak, a határon túliak úgy érezték, az anyaország elárulta őket.
Ezt végül a 2010-ben hivatalba lépő második Orbán-kormány orvosolta, amelynek kezdeményezésére az Országgyűlés megszavazta a kettős állampolgárság megszerzését lehetővé tevő, illetve jelentős mértékben egyszerűsítő törvényt.
Teljes siker volt a Fidesznek a szociális népszavazás
A sorban a hatodik, a szociális népszavazásként elhíresült referendum újabb heves politikai csatát hozott. Ennek előzménye, hogy Gyurcsány Ferenc – a saját bevallása szerint is hazugsággal megnyert 2006-os választások után – olyan „reformintézkedéseket” jelentett be, amivel sikeresen kivívta a társadalom ellenszenvét. A Gyurcsány-csomag része volt például a kórházi napidíj, a vizitdíj és a felsőoktatási tandíj bevezetése is. A Fidesz-KDNP tiltakozott az ötlet ellen, ezért még a választás évében bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez.
Eredeti csomagjuk hét kérdést tartalmazott, végül a választási bizottság szűkítő rostája nyomán csak az említett három téma kerülhetett fel a szavazólapra. De ez is elégnek bizonyult. Az akkor még ellenzékben lévő pártszövetség pillanatok alatt összeszedte a szükséges mennyiségű aláírást, amelyeket az OVB hitelesített, így a parlament december 17-én a népszavazás elrendelése mellett döntött. Sólyom László köztársasági elnök ezek után 2008. március 9-ére tűzte ki a szavazást.
A referendum a Fidesz-KDNP egyértelmű sikerét hozta. A választásra jogosultak több mint a fele vett részt a népszavazáson, akiknek több mint 80 százaléka mondott nemet a tandíjra, a vizitdíjra valamint a kórházi napidíjra. Érdekesség, hogy a kezdeményezők kampányát Tarlós István volt főpolgármester vezette.
A kormányoldal leginkább a sértődött reakcióktól volt hangos, személyi viták kezdődtek, amelyek nyomán (legalábbis formailag) felbomlott az MSZP-SZDSZ koalíció. Ám Gyurcsány egy darabig még makacsul ragaszkodott a hatalomhoz, így a kormány nem mondott le.
Nemet mondtunk a kötelező kvótára
Újabb nyolc év telt el az újabb népszavazásig, amelyet az egyre tömegesebb méreteket öltő illegális migráció kezelésére kitalált brüsszeli javaslatok váltottak ki. Az Európai Bizottság (némi leegyszerűsítéssel) ugyanis arra akarta kötelezni az uniós tagországokat, hogy egy előre meghatározott számarányban fogadjanak be migránsokat. Az Orbán-kormány azonban határozottan ellenezte az elképzelést, amelynek egy referendum útján akart nyomatékot adni.
A 2016. október 2-án megtartott úgynevezett kvótanépszavazáson 3,4 millió választó adta le szavazatát.
Ez óriási szám, ám mivel a részvétel így sem érte el a törvényben előírt 50 százalék + 1 szavazatot, a referendum érvénytelen lett. Ugyanakkor az üzenet egyértelmű volt: 98 százalék szavazott nemmel a kötelező betelepítési kvótára.
A parlament ennek, illetve a kormány javaslata nyomán 2018-ban, még a választások előtt módosította az Alaptörvényt, kimondva, hogy Magyarország területére idegen népesség nem telepíthető be. Rendelkezett továbbá arról is, hogy kérelem alapján menedékjogot biztosítunk azoknak, akik hazájukban valamilyen okból üldöztetésnek vannak kitéve. Ám nem jogosult menedékjogra az, aki hazánk területére olyan országon keresztül érkezett, ahol ez a veszély nem fenyegette.
Mandiner
