2024. 12. 22. Vasárnap Zéno napja
Jelenleg a TV-ben:

Ottó

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

A mezőgazdaság nem egyenlő a sáros gumicsizmával

Le kell számolni azzal tévképzettel, hogy a mezőgazdaság egyenlő a sáros gumicsizmával – ezt az agrárminiszter mondta a csongrádi Bársony István mezőgazdasági szakiskolában tartott tanévnyitón. Nagy István ünnepi beszédében azt mondta: az agrárképzés célja, hogy korszerű informatikai, műszaki és természettudományos ismereteket adjanak át a diákoknak.

  • A mezőgazdaság nem egyenlő a sáros gumicsizmával

„Megkerülhetetlen a magyar mezőgazdaság modernizációja, a digitalizáció és a robottechnológia jelenti a jövőt az ágazatban” – mondta az agrárminiszter Csongrádon. A helyi mezőgazdasági szakiskola tanévnyitóján elhangzott: a fiataloknak meg kell érteniük, hogy a mezőgazdasági képzés piacképes. Nagy István arra kérte a tanárokat: tegyék vonzóvá a diákok számára a mezőgazdaságot.

„Az agrárium egy stratégiai ágazat, hiszen 2050-re mintegy 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség úgy, hogy 30 százalékkal kevesebb lesz a termőterületünk, és 40 százalékkal kevesebb ivóvíz fog rendelkezésre állni. Kedves fiatalok, be kell valljak nektek valamit: nem tudjuk, hogy hogyan fogunk tudni ennek még megfelelni. De van egy hitünk és reményünk, hogy ti majd tudjátok. Nektek kell megtalálni ezekre a kérdésekre a választ, ti vagytok a válasz hordozói” – húzta alá beszédében Nagy István.

„Életszerűvé kell tenni ezt a szakmát. A mi szakmánk, amit agrárosok szoktunk magunkról mondani: nem egy-két év alatt tanulható meg. Hosszú évek tapasztalatára van szükség. Minden év más, ezt nyugodt lelkiismerettel mondhatok önöknek. Több mint 40 évet eltöltve a szakmában. Minden év új kihívás” – címezte szavait Farkas Sándor az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az intézmény tanárainak. 

Az Agrárminisztérium fenntartásában lévő 45 oktatási intézményre 7 milliárd forintot költött a kormány az elmúlt években. A csongrádi mezőgazdasági szakiskola kollégiumában megújult az energetikai rendszer, az iskola épületében pedig új vizesblokk épült.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kiszolgálja Brüsszel elvárásait a Tisza Párt + videó

Kiszolgálja Brüsszel elvárásait a Tisza Párt + videó

A Tisza párt nem csak migrációpárti politikájával támogatja Brüsszelt, de az azonos nemű párok ügyében is. A Tisza párt EP-képviselője ugyanis arra szólított fel, hogy: "ne rekesszünk ki senkit, mindenkit fogadjunk be".
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!