2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A máltai kormányfő lemondását követelik

Egyre jobban dagad a botrány az újságírónő meggyilkolása miatt Máltán. Az ellenzéki Nemzeti Párt lemondásra szólította fel a kormányfőt. Kiderült, hogy a miniszterelnök kabinetfőnökének és egyik tárcavezetőjének is köze lehetett a bűncselekményhez. A kabinetfőnököt őrizetbe is vették. A politikusok tagadják, hogy közük lenne az oknyomozó riporter halálához.

  • A máltai kormányfő lemondását követelik

Feldühödött emberek tiltakoztak a valettai parlament előtt. A demonstrálók azt kiabálták, hogy a kormányfő korrupt és a lemondását követelték.

A tiltakozók olyan táblákkal tüntettek hogy "Joseph Muscat, vér tapad a kezeidhez".

Máltán napok óta tartanak a kormányellenes megmozdulások. A miniszterelnök mindeddig nagyon népszerű volt. A héten azonban fény derült arra, hogy a 2017-ben meggyilkolt oknyomozó újságírónő halálához köze lehetett Joseph Muscat kabinetfőnökének és az egyik miniszterének is. A két politikus azóta benyújtotta lemondását. A kabinetfőnököt őrizetbe is vették.

A korábbi kabinetfőnökről, Keith Schembriről kiderült, hogy szoros üzleti kapcsolatban áll Yorgen Fenech vállalkozóval, akit a múlt héten tartóztattak le a gyilkossággal összefüggésben.

Fenech azonban nem szeretne több évre börtönbe kerülni. Az üzletember elnöki kegyelemben kíván részesülni, ezért cserébe azt ígérte segít felgöngyölíteni a bűncselekményt. Szakértők szerint ez az jelentheti, hogy a vállalkozó az egész máltai kormányt magával ránthatja.

Fenech ugyanis vallomásában azt állította, hogy Schembri tudott a korrupciós ügyekről és így valószínűleg arról is, hogy megrendelték Daphne Caruana Galizia meggyilkolását 2017-ben.

A napokban egy orvost is őrizetbe vett a rendőrség, aki a gyanú szerint titkos üzeneteket juttatott el a korábbi kabinetfőnöktől a vádalkura készülő Fenechhez

Daphne Caruana Galizia újságírónő 2017-ben vesztette életét, amikor működésbe lépett az autójába rejtett pokolgép. A támadás indítéka a rendőrség szerint az lehetett, hogy az oknyomozó halála előtt olyan iratok birtokába került, amelyek egy helyi erőmű beruházásól szóltak. A dokumentumokból azonban világossá vált, hogy Fenech korrupciós pénzeket adhatott át a Schembrinek, valamint Konrad Mizzi lemondott tárcavezetőnek is.

Mizzi és Schembri egyaránt tagadják, hogy bűncselekményt követtek el.

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!