A magyar embereknek kívánja visszaadni a Budai Várnegyedet a Nemzeti Hauszmann Program, amely a következő 3 év új beruházásait foglalja keretbe – jelentette be a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa.
Fodor Gergely hangsúlyozta: az elmúlt több mint 60 évben a vár kiszakadt a város szövetéből, egyfajta díszletté vált. A Várkapitányság Zrt. irányításával zajló program célja ezért az, hogy a világ legszebb fővárosának legszebb városrészét visszaadja a magyar embereknek.
„A kormány által elfogadott és a Várkapitányság vezetésével induló Nemzeti Hauszmann Program a felelős cselekvény programja, amelynek legfontosabb célja, hogy a Várnegyedet visszaadjuk a magyar embereknek. A Budai vár a világ legszebb fővárosának, legszebb városrésze. Magyarország Európa és a világ épített örökségének a helyszíne, amiért mindannyian közös felelősséggel tartozunk” – fogalmazott Fodor Gergely.