A szöveg szerint az olaszliszkai lincselés elkövetőjét a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) alapján ítélte a bíróság 17 év szabadságvesztésre. Ezt követően a Szegedi Törvényszék a 2019. május 28-án kelt végzésével az elkövetőt szintén a régi Btk. szabályait alkalmazva bocsátotta feltételes szabadságra.
A tény tehát az – a párt állításával ellentétben -, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátása nem a 2013. július 1. napján hatályba lépett új Btk. rendelkezései alapján történt. A párt közleményében írtakkal ellentétben az új Btk. hatályba lépése sem eredményezi azt, hogy a feltételes szabadságra bocsátás automatikus lenne, és a bírónak ebben a körben ne lenne mérlegelési joga.
A közlemény azt írja, hogy a törvény rendelkezése szerint a határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén az ítéletben meg kell állapítani a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját. A terheltnek a büntetése kétharmadát, ha visszaeső háromnegyedét, de legkevesebb három hónapot ki kell töltenie a büntetéséből. Ez az objektív feltétel, amely a bírói mérlegeléstől független körülmény. Ha az elítélt a törvényben meghatározott legkisebb időtartamot kitöltötte, és azt a törvény nem zárja ki, a bíróságnak kötelessége megvizsgálni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Ekkor a bíróság mérlegelést követően határoz, azonban dönthet úgy is, hogy az elítéltet nem bocsátja feltételes szabadságra.
Az ügyészség minden törvényes eszközzel fellépett annak érdekében, hogy az elítélt ne szabadulhasson, ugyanis a büntetés-végrehajtási bíró döntésével szemben a Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezett. A főügyészség kifejtette, hogy az elítélés alapját képező, kiemelkedő tárgyi súlyú, a magyar kriminalisztika történetében szinte egyedülálló bűncselekmény – melynek elkövetésében az elítélt domináns szerepet töltött be – országos közfelháborodást váltott ki, alkalmas volt az állampolgárok biztonságérzetének megingatására, az ország köznyugalmának súlyos megzavarására, melynek következményei még ma is érzékelhetők. Ez alapján a különös kegyetlenséggel elkövetett élet elleni bűncselekmény elkövetési módjára, annak tárgyi súlyára tekintettel a büntetés célja az elítélt vonatkozásában további szabadságelvonás nélkül nem érhető el.
A Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtóosztálya által kiadott közleményben az olvasható, hogy a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa azonban a fellebbezést elutasítva a végzést helybenhagyta, így az véglegessé vált.
Jelen ügyben tehát a bíróságok – bár erre lehetőségük lett volna – az ügyészség álláspontjával szemben mégis úgy határoztak, hogy az elítélt elhagyhatja a büntetés-végrehajtási intézetet, tehát a szabadulás bírói döntés, nem pedig törvénymódosítás, illetve az ahhoz fűzött „utasítás” következtében történt
-zárja közleményét a Legfőbb Ügyészség.
