2024. 05. 21. Kedd Konstantin napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

A juttatások az egy szülővel élő családoknak is elérhetők

Ugyanúgy elérhető a családvédelmi akcióterv legtöbb eleme a gyermekeit egyedül nevelő szülőknek, mint másoknak, közülük már mintegy tizennégyezren tudták igénybe venni a csokot. A sérülékeny családokat külön is támogatja az állam.

  • A juttatások az egy szülővel élő családoknak is elérhetők

Családpolitikánk most és a jövőben is a segélyezés helyett a munkára ösztönző aktív támogatásokra kíván nagyobb hangsúlyt helyezni. A kormány álláspontja szerint a családpolitikát a szociálpolitikától elkülönülten kell kezelni, a gyermekvállalást az anyagi helyzettől függetlenül, nem rászorultsági szempontok alapján kell támogatni – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára egy minapi parlamenti írásbeli válaszában.

A Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő Miért nem a rászoruló családokat támogatja a családvédelmi akcióterv címen feltett kérdésére a miniszterhelyettes leszögezte: a sérülékenyebb helyzetben lévőket, így az egyszülős családokat kiemelten és célzottan is támogatják azokon a formákon túlmenően, amelyek minden családnak elérhetők.

Az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum szerint a gyermeküket egyedül nevelő szülők például magasabb havi összegben jogosultak családi pótlékra. Emellett a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény a gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek kedvezőbb feltételekkel jár, ugyanis magasabb az a jövedelemplafon, amely alatt adható a kedvezmény. Ráadásul 2017-től a bölcsődei és minibölcsődei felvétel során az egyedülállók gyermekeit előnyben kell részesíteni.

 Ugyanúgy elérhető a családvédelmi akcióterv legtöbb eleme a gyermekeit egyedül nevelő szülőknek, mint másoknak, közülük már mintegy tizennégyezren tudták igénybe venni a csokot.

Fotó: Bach Máté

 

A miniszterhelyettes kiemelte az állami támogatással működő Egyszülős Központ jelentőségét és az Erzsébet-táborokat, amelyeken az egyszülős családban nevelkedő gyermekek külön támogatással nyaralhattak a Balatonnál. Az Eurostat kimutatására hivatkozva hozzátette, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett egyszülős családok aránya harminc százalékkal csökkent 2010 és 2017 között.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a családi kedvezmény 2014 óta a személyi jövedelemadó mellett a nyugdíj- és a pénzbeli egészségbiztosítási járulékból is érvényesíthető, aminek köszönhetően 2016-ban a kiskorú gyermeket nevelő családok 95 százaléka igénybe tudta venni a kedvezményt. – A járulékokból történő érvényesítés lehetősége az egyszülős családoknak kiemelt jelentőséggel bír. A 95 százalék egyértelmű cáfolata az ön állításának, miszerint csak a magas jövedelműeket támogatják a kormány családtámogatásai – jegyezte meg.

A miniszterhelyettes közölte, a családi otthonteremtési kedvezmény eddig körülbelül 14 ezer egyszülős család otthonteremtését támogatta. A tavaly induló családvédelmi akcióterv legtöbb eleme is segítheti az egyszülős családokat: a csokhoz kapcsolódó kölcsön kiterjesztése, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a jelzáloghitel-csökkentés, a négygyermekes édesanyák szja-mentessége, a nagyszülői gyed és az újonnan létrehozott bölcsődei férőhelyek.

– A 2010-ben végrehajtott családpolitikai fordulatot nagyon mélyről kellett kezdenünk, elsőként a családok bizalmát kellett visszaszerezni, amelyek azóta is érzik, hogy számíthatnak a kormányra – fogalmazott Rétvári Bence.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

A békepárti erők EP-győzelme megállíthatja a háborús pszichózist Nyugat-Európában?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Orbán Viktor: ébredj, Európa! + videó

Orbán Viktor: ébredj, Európa! + videó

,,Fontos, hogy az európai emberek minden országban, így Magyarországon is világosan és egyértelműen nemet mondjanak a háborúra" - mondta Orbán Viktor országjárásának kecskeméti állomásán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!