2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

A hökök orrára koppintana Hoffmann Rózsa

Szigorítana a hallgatói önkormányzatok (hök) működésén a parlament oktatási bizottságának alelnöke.

Hoffmann Rózsa a Hír TV kérdésére azt mondta: alaposan át kell tekinteni a hallgatói önkormányzatok működését, hogy van-e olyan jogosítványuk, amely visszaélésre ad lehetőséget. Az ELTE gólyatáborában történtekről azt mondta: mélységesen elítél minden erőszakot, akárki ellen irányul. A politikus hozzátette: a héten találkozik a felsőoktatási államtitkárral annak érdekében, hogy megfelelőképpen előkészítsék a szükséges jogszabályok módosítását.

– Azt is meg kell vizsgálni, hogy a hallgatói önkormányzatok megfelelően működnek-e, nincs-e olyan lehetőség, amivel esetleg visszaélnek és kellőképpen gyakorolják-e a kontrollt egy-egy ilyen szervezésnél. Igen, a hallgatói önkormányzatok működését alaposan át kell vizsgálni, ön is hallotta, hogy megkezdődött ez a folyamat. Én a héten fogok hosszasabban beszélgetni a felsőoktatást irányító államtitkár úrral, nem ez lesz a beszélgetésünknek a célja és témája, de ki fogok térni arra, mit készülnek tenni – mondta Hoffmann Rózsa.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!