2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

A halálra vert fiatal borász emlékére gyúltak a gyertyák Badacsonyban

Több mint százan emlékeztek gyertyagyújtással Badacsonyban arról a fiatal borászról, akit szombat éjjel vertek halálra egy parkolóban. A két elkövető menekülés közben az árokba hajtott, elfogták őket és kihallgatták, majd kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat. A megemlékezésen részt vevők egyben tiltakoztak is a településen az utóbbi időben elszaporodó verekedések és garázdaságok miatt.

  • A halálra vert fiatal borász emlékére gyúltak a gyertyák Badacsonyban

A gyertyák egy fiatal füredi borászért égtek Badacsonyban, aki szombat éjjel vesztette életét, amikor egy autós oda akart parkolni, ahol a fiatalember a barátaival beszélgetett. Az autó utasai némi szóváltást követően kiszálltak és halálra verték a borászt – a szemtanúk szerint még akkor is rugdosták, amikor már a földön feküdt.

A két elkövető el akart menekülni a helyszínről, de a közelben levő biztonsági őrök a rendőrök kiérkezésééig a helyszínen tartották őket. A helyieknek elegük van az állandó rendbontásból – mondja egy helyi borász, aki szerint minden hétre jut valami erőszakos cselekmény.

„Gyakorlatilag az összes hétvégén este 10 után kisebb-nagyobb balhék, verekedések, botrányok végigkísérték az egész nyarat, igyekeztem emlékeztetni a képviselő-testületet is, hogy valamit tenni kéne (...), ez lett a vége” – fogalmazott Laposa Bence, badacsonyi borász, önkormányzati képviselő.

A helyiek többsége úgy látja, hogy radikálisan változtatni kéne a szórakozási kínálaton. Az utóbbi időben ugyanis olyan emberek érdeklődését keltette fel az északi parti üdülőhely, akik környezetében rendszeres az erőszak. A Balatoni Kör szóvivője szomorúan jellemzőnek nevezte azt is, hogy a halálesetet követően az önkormányzat nem mondta le a hétvégi szüreti rendezvényeket.

„Ez megengedhetetlen, felfoghatatlan emberi tisztesség szempontjából is. Ezzel mit üzenünk? Hogy a vendégnek csak a pénze számít, az élete nem? Tehát, hogy így akkor mit közvetítünk ezzel, milyen embernek mutatjuk magunkat? Badacsonyiként ez feldolgozhatatlan számomra” – nyilatkozta Kardos Gábor.

A vasárnap esti megemlékezésen mintegy 150-en vettek részt.

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!