2022. 12. 06. Kedd Miklós napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

A hajléktalanság és a lakhatási szegénység felszámolásáért tüntettek civilek

A hajléktalanság és a lakhatási szegénység felszámolásáért tüntettek civilek a Zeneakadémia előtti téren. A KDNP frakcióvezetője szerint van összefüggés a kilakoltatás és a hajléktalanság között, ezért a prevenció és az állami segítség mellett meg kell erősíteni a hajléktalan ellátás több pontját is.

  • A hajléktalanság és a lakhatási szegénység felszámolásáért tüntettek civilek

Szép számmal gyűltek az aláírások a kilakoltatások ellen a rendezvényen. A petícióval 10 ezer embert állítanának az ügy mellé a szervezők, majd a szignókkal a szaktárcához fordulnának. A Zeneakadémia elé meghirdetett demonstráció kifejezetten a gyermekes családok kilakoltatása ellen lép fel. A szervezők szerint sokaktól úgy veszik el a lakásukat, hogy nincs hová menniük.

„A leggyakoribb esetek azok, hogy hirtelen kapnak tájékoztatást a kilakoltatásról, van hogy elmaradásuk van, de fizetnék, tudnának törleszteni, de mégsem engedi az önkormányzat. Illetve rengetegen rettegnek attól, hogy ha elveszítik a lakhatásukat, akkor elveszik tőlük gyereküket, ez egy nagy probléma ma Magyarországon. Ha valaki hajléktalanságba kerül, akkor a gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy gyerek nem lehet az utcán, de kimondja azt is, hogy egyébként pusztán anyagi okok miatt nem lehet gyereket elszakítani a családjától. Mi azért küzdünk, hogy ezt a törvényt be tudjuk tartatni” – nyilatkozta Szarka Alexandra, A város mindenkié csoport aktivistája.

A tüntetésen személyes történeteket olvastak fel a szervezők. A szónokok pedig arra emlékeztettek, hogy október közepétől szigorítják a hajléktalanokra vonatkozó szabályokat. Jóllehet úgy büntetik az utcai életvitelt, hogy közben az ellátórendszer rosszul működik.

„A szállók túlzsúfoltak, bogaraktól fertőzöttek, nincs magánszféra, gyakori az erőszak és nem megoldott a párok együtt lakhatása. Emellett egyre több hajléktalan ember van, ami azt jelenti, hogy ez a rendszer teremti a hajléktalanságot” – fogalmazott az egyik felszólaló.

Segíteni kell

A KDNP frakcióvezetője egy fővárosi hajléktalanszállón tett látogatása után részben igazat ad a tüntetőknek. Harrach Péter szerint elsősorban az orvosi ellátást és társadalomba való visszailleszkedést kell segíteni.

„Két külön problémáról van szó. Egyrészt arról, hogy a bedőlt hiteleknek, hiteleseknek mi lesz a sorsa. Készül a minisztériumban, a mi közreműködésünkkel egy olyan törvénytervezet, ami ezt kezelni fogja reményeink szerint, és a fizetőképesség helyreállítását célozza. Ennek az érintettjei legalább százezer, vagy százötvenezer ember, illetve család, de egy másik probléma a hajléktalanság. A kettő annyiban függ össze, hogy a végrehajtási folyamat esetleg hajláktalanságot is okozhat” – nyilatkozta Harrach Péter.

2018 áprilisa és júniusa között 1350 embert lakoltattak ki, vagyis átlagosan napi 22 család került utcára ebben az időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Elhunyt Nagy László

Elhunyt Nagy László

Elhunyt Nagy László, aki a 2006-os rendőrterror idején elvesztette látását, miután egy gumilövedékkel kilőtték a szemét.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!