2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A gyógyszerfejlesztést segítő kutatási program zárult le Szegeden

A Solvo Biotechnológiai Zrt. a gyógyszerfejlesztést segítő szolgáltatásait bővítette, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a fejlett terápiákra specializálódó fázis I. központot alakított ki, valamint megkezdte nehezen gyógyuló fekélyek kezelésére szolgáló eljárás vizsgálatát egy uniós támogatással megvalósult kutatási program során.

  • A gyógyszerfejlesztést segítő kutatási program zárult le Szegeden

Emberi idegsejt illusztrációja

Kis Emese, a Solvo Biotechnológiai Zrt. tudományos igazgatója a projekt eredményeit bemutató keddi rendezvényen elmondta, a gyógyszerfejlesztések során egyre fontosabb részterület az angol rövidítése alapján ADME-vizsgálatok elvégzése, melyek során azt ellenőrzik, hogy egy gyógyszerjelölt-molekula milyen mértékben szívódik fel, milyen szervekbe jut be, hogyan és milyen mértékben bomlik le és hogyan és mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből.

    Ma már az amerikai, az európai és a japán gyógyszerügyi hatóságok pontosan szabályozzák, milyen elemzéseket kell elvégezni egy leendő gyógyszer fejlesztése során a humán vizsgálatokat megelőzően, ezért folyamatosan nő az in vitro kísérletek jelentősége. Az SZTE-vel közös projektben a biotechnológiai cég új in vitro laboratóriumokat alakított ki, új sejttenyésztő eszközöket állított üzembe, és növelték bioanalitikai kapacitásukat is - közölte az igazgató. Hozzátette: a cég új szolgáltatásai iránt egyre nagyobb az igény az európai és az amerikai piacon is.

    Veréb Zoltán, az SZTE Regeneratív Medicina és Celluláris Farmakológiai Laboratóriumának vezetője kifejtette, hogy az ADME-vizsgálatokban fontos szerep jut a májsejteknek. Az egyetem kutatói azt vizsgálták, miként lehet zsírszövetből izolált őssejtekből májsejteket differenciáltatni, illetve mesterséges májszöveteket létrehozni toxikológiai vizsgálatokhoz. A kutatók kíváncsiak voltak arra is, hogyan alkalmazhatók a zsírszövetből kinyert őssejtek bizonyos betegségek, így nem gyógyuló sebek kezelésére.

    A projekt részeként egy sejtlaboratóriumot és közvetlenül hozzá kapcsolódva fejlett terápiákra specializálódó fázis I. vizsgálóhelyet alakítottak ki öt ággyal és két intenzív ággyal - mondta a szakember.

    Bende Balázs, az új központ vezetője közölte, első kutatási programjukban azt vizsgálták, hogyan alkalmazható nehezen gyógyuló alsó végtagi fekélyben szenvedő pácienseknél a hasból eltávolított zsírból laboratóriumban készített őssejtfrakció. A kezelések eredményesnek bizonyultak, az első vénás fekélyben szenvedő betegnél néhány hét alatt teljes gyógyulást sikerült elérni, és a diabéteszes eredetű fekélyeknél is komoly javulás volt tapasztalható.

    A több mint négy és fél éves, 1,354 milliárd forintos projekt költségeiből csaknem 1,1 milliárd forintot fedezett uniós támogatás.

Illusztráció: SCIENCE PHOTO LIBRARY/PIXOLOGICSTUDIO/SCIENCE PHOTO LIBRARY/PIXOLOGICSTUDIO/SCIENCE PHOTO LI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!