2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

„A gonosz ma is létezik, de soha többé nem lehet hatalma felettünk”

A gonosz ma is létezik, mint a 75 évvel ezelőtti gyilkos éjszakán, de soha többé nem lehet hatalma felettünk - jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos a roma holokauszt emléknapján, pénteken Budapesten.

  • „A gonosz ma is létezik, de soha többé nem lehet hatalma felettünk”

A Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen Vecsei Miklós azt mondta, egészen biztosan tudja, hogy a jók, a jóakaratúak, a békességszerzők jóval többen vannak, mint a gonoszok.

Ha a gonosz újra az erejét mutatja, legyen erőnk kinevetni, hogy ne lehessen soha hatalma rajtunk

- fogalmazott.

Kovács Tamás, az emlékközpont igazgatója arról beszélt, sokan nem tudják vagy nem is akarják tudni, hogy a nemzetiszocialista rendszer gyilkos gépezete faji alapon gyilkolta a zsidók mellett a cigányokat is. Milliók estek áldozatul ennek az őrültnek a második világháború alatt - mondta.

Kovács Tamás azt hangsúlyozta: több kell, mint fogadkozás, hogy ilyen soha többé nem történik meg. Sokkal többet kell beszélnünk ezekről az eseményekről, sokkal jobban kellene ismernünk egymást történetét - mondta.

Tar József István, a IX. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szintén arról beszélt, hogy az érzékenyítést ki kellene terjeszteni,

a középiskolásoknak biztosítani kellene, hogy ingyenesen látogathassanak el az egykori auschwitzi haláltábor területére, megismerni, mi történt zsidó és cigány testvéreikkel.

A megemlékezésen elhangzott az is, hogy tíz évvel ezelőtt, 2009. augusztus 2-án éjjel történt a romák elleni támadássorozat utolsó gyilkossága Kislétán.

A Holokauszt Emlékközpont és a Roma Holocaust Emlékbizottság által szervezett megemlékezésen résztvevői mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékfalnál.

Augusztus 2. a roma holokauszt emléknapja, amelyet 1972 óta a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján tartanak, arra emlékezve, hogy egyetlen éjszaka, 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!