2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Belföld

A Facebookon egyeztették le a posta kirablását

A Szekszárdi Járásbíróságon megkezdődött annak a testvérpárnak a pere, akik kiraboltak egy falusi postahivatalt. Több mint 700 ezer forintot zsákmányoltak, de egy nap alatt elfogták őket. Az elsőrendű vádlott a bűncselekmény elkövetéséig a szekszárdi börtönben fegyőrként dolgozott.

A testvérpár tavaly márciusban rabolta ki Harc község postáját Tolna megyében. Az elsőrendű vádlott felesége ott dolgozott. Az épületbe a másodrendű vádlott ment be. Az alkalmazottra gáz-riasztó pisztolyt fogott, majd a kasszában lévő pénzzel távozott. Testvére az autóban várta, majd elmenekültek. Egy nap alatt elfogták őket.

„A vádlottak által okozott 762 535 forint összegből a házkutatáskor történt lefoglaláskor 648 105 forint térült meg. A vádlottak a nyomozó ügyészség előtt beismerő vallomást tettek a rablás elkövetésére vonatkozóan” – közölte Andódi Lászlóné ügyész, a Szekszárdi Nyomozó Ügyészség munkatársa.

Az elsőrendű vádlott a bíróságon nem tett vallomást, ezért a bíró a rendőröknek tett vallomását ismertette. „A vagyoni helyzetem miatt elhatároztam, hogy rablással próbálok pénzt szerezni. Én vezettem fel a féltestvéremnek, hogy kellene csinálni egy ilyet, mert tudtam, hogy ő is nagyon rossz anyagi helyzetben van. Megkérdeztem tőle, hogy benne lenne-e egy ilyen dologban, és ő azt mondta, hogy igen. Ez a kommunikáció is a Facebookon történt közöttünk, és utána az egészet a Facebookon beszéltük meg” – ismertette Kovács Ildikó tanácsvezető bíró.

A rablásig az elsőrendű vádlott a szekszárdi börtönben fegyőrként dolgozott.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!