2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Balaton retró

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

A családi nevelésre fektetik idén a hangsúlyt

Megnyitották az idei tanévet az Egri Főegyházmegye által kezelt oktatási intézmények pedagógusai – az ünnepi szentmisén Ternyák Csaba egri érsek imádkozott a diákokért, a katolikus iskolák főhatóságának elnöke pedig az egyház és a nevelés összefonódását emelte ki. Az Egri Főegyházmegye közel 50 iskolát tart fenn, így összességében több mint 22 ezer diák tanul egyházi iskolában.

  • A családi nevelésre fektetik idén a hangsúlyt

Szentmisével nyitották meg az idei tanévet az Egri Főegyházmegye által kezelt iskolák igazgatói és pedagógusai az Egri Bazilikában.

„Ennek az ünnepnek az igazi főszereplői azonban fizikailag nincsenek itt közöttünk. Minden, amit ma teszünk mégis a ránk bízott diákokért van. Ebben a szentmisében is értük imádkozunk” – mondta Ternyák Csaba, egri érsek.

A Főegyházmegye 74 helyen 49 intézményt tart fenn. Ez mintegy 22 ezer diák oktatását jelenti. „Szerintem annyira természetes dolog, hogy az egyház, az oktatás és a nevelés kezdettől összetartozik. Jézus Krisztus azt mondja, hogy menjetek, és tanítsatok, és erre a társadalom is mindig vevő és fogékony. Azért fontos az egyháznak, mert igazából a tevékenységét, a misszióját, küldetését az oktatás, nevelésben meg tudja valósítani, nem csak a templomi környezetben, hanem a társadalomnak abban a metszetében, ahol egyébként az emberek alapvetően élnek, dolgoznak, forognak” – fogalmazott Juhász Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke.

A Katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke szerint az önkormányzatok azért adják szívesen egyházi fenntartásba az iskolákat mert az biztos hátteret nyújt az oktatási intézményeknek. Az Ózdi II. János Pál Katolikus Iskola 2011 óta működik egyházi iskolaként.

„Az iskola életében a legnagyobb változás, hogy egy olyan példaképet tudtunk a gyerekek elé állítani, Jézus Krisztust, aki egy örök példakép. Amelyik tanuló él a példakép elfogadásának a lehetőségével, lelkiekben nagyon sokat gazdagszik. De az iskola tárgyi feltételekben is rengeteget gazdagodott, közel százmillió forintnyi felújítással újultak meg épületeink, a termeink, a tárgyi felszereltségünk is” – mondta Kocska Ágnes, iskolaigazgató.

Az Egri Főegyházmegye idén a családi nevelésre fekteti a hangsúlyt, amelyet már az óvodában elkezdenének, ezért kiemelt óvodaprogramot is indítanak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő, sok a halott és a sebesült

Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő, sok a halott és a sebesült

Legalább 16 ember meghalt egy mianmari buddhista kolostorban a katonai junta légicsapásában, mintegy ötvenen pedig megsebesültek a csütörtök reggeli támadásban az ország középső részén fekvő Magway régióban - közölte a dpa német hírügynökséggel egy szemtanú, aki a mentési munkálatokban is részt vett.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!