2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:45

Belföld

A Class FM a leghallgatottabb rádió

A Class FM a leghallgatottabb rádió a második negyedévben – derül ki a TNS-Hoffman, a Mediameter és a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületének közösen végzett felméréséből.

Az eseményen bemutatták azt az új mérési módszert is, amelyet nemzetközi modellek figyelembevételével dolgoztak ki. Az adatgyűjtés telefonon zajlik, ami egyszerűbb, költséghatékonyabb és általa jobban bevonható a közönség.

„Hogyha megnézzük azt, hogy hetente átlagosan az országban hányan hallgatnak, illetve kik melyik rádiót hallgatják, azt látjuk, hogy a 15 évnél idősebb lakosságban a leghallgatottabb rádió a Class FM, ezt követi a Kossuth Rádió, majd pedig a Petőfi Rádió, és még a top 5-be bekerül a Juventus, illetve a Music FM. Hogyha ugyanezt nézzük országosan 18-49 évesekre, akkor kicsit változik a sorrend, itt a Class FM az első 62,3 százalékkal, majd ezt a Petőfi Rádió, a Kossuth Rádió, a Music FM, illetve a Juventus követi” – közölte a Mediameter ügyfélkapcsolati igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!