2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

A BKV dolgozók gatyája is rámegy egy váltás ingre

Tízmillió forintokat spórolna a BKV a saját dolgozóinak formaruháján: még egy váltásnyit sem biztosítanak az egy évre járó inghez, és nadrághoz. Két szakszervezet – az EKSZ, és a BTDSZ – is gyűjtésbe kezdett, hogy megkönnyítsék a munkavállalók helyzetét. Utóbbi szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta: ha továbbra is a korábbi gyakorlat szerint ellenőrzik a formaruhákat, a munkavállalók pénzbüntetésekre számíthatnak.

  • A BKV dolgozók gatyája is rámegy egy váltás ingre

A saját dolgozói formaruháján spórol a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV). Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) elnöke lapunknak elmondta, a vállalat vezetése egyoldalú munkáltatói intézkedéssel úgy döntött, hogy ez év elejétől a dolgozóik évente mindössze egyetlen inget és egy darab nadrágot kapnak.

 

Szavai szerint 4-5 ezer munkavállalót érinthet az intézkedés, amellyel a BKV több tízmillió forintot takaríthat meg.

– Korábban nadrágból, (vagy szoknyából), valamint ingből is kaptak váltást a dolgozók, emellett blúz, pulóver, télikabát, valamint a nyári szezonra bermuda is járt nekik. Most egyedül ingből lehet kérni váltást, de annak a formaruhához tartozó nadrág az ára. Mondhatni a dolgozók gatyája is rámegy a csereingre – fogalmazott Szabó István.

 

Ugyanabban az ingben – folytatta – még egy hosszabb műszakot sem lehet ledolgozni, ám a 2018-as béreken dolgozó munkavállalóktól nem lehet elvárni, hogy még a formaruhát is maguk vegyék meg. – Ráadásul az olcsó, rossz minőségű, műszálas, bolhapiaci termékek nem is alkalmasak arra, hogy egész nap abban üljön valaki, akár harminc fok feletti melegben – mutatott rá a szakszervezeti elnök. Mint mondta,

az is kérdés, hogy a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) jelen körülmények között hogyan ellenőrzi a megfelelő formaruha viselését.

– Mivel a BKV nem biztosít váltást a formaruhákból, hogyan kérik számon, ha a dolgozó egy egész napos műszak közepén egy olyanra cseréli a teljesen átizzadt ingét, amely történetesen nem felel meg a dress code előírásainak? Korábban ilyenkor elvették a megbüntetett dolgozó minőségi pótlékát, ami havi szinten akár 5-6 ezer forintot tesz ki, emellett a BKV-t is megkötbéreztette az ellenőrzést végző szervezet – fejtette ki Szabó. Az ügyben a BKK-nak is elküldtük kérdéseinket.

A BTDSZ-elnök arra is kitért, hogy az általa vezetett szakszervezet, valamint az Egyesült Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) is formaruha gyűjtőakciót indított. A Facebook-oldalaik követőit arra kérik, hogy amennyiben van régi, vagy használaton kívüli formaruhájuk, azt ajánlják fel a BKV dolgozóinak.

Fotó: MTI Fotó, Balogh Zoltán

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!