2024. 06. 16. Vasárnap Jusztin napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

EB Sporthírek 12:15

Belföld

800 millió forintból megépült Solymár vízvezetéke

Menczer Tamás helyre tette a baloldali károgókat. Megépült a helyiek vízellátását segítő új vízvezeték Solymáron. A térség országgyűlési képviselője azt mondta: ha valóban aggódnak a térség vízellátásáért az ellenzéki politikusok, akkor dolgozzanak Brüsszelben, hogy megérkezzenek a Magyarországnak járó források.

  • 800 millió forintból megépült Solymár vízvezetéke

Tavaly nyáron az aszályos időszak kellős közepén több ezren maradtak víz nélkül a Pest vármegyei településen.

A helyzetet három intézkedéssel orvosolták: azt kérték, hogy a lakosság csak a legszükségesebbekre használja a vizet; a Magyar Honvédség tartálykocsikon szállította a vizet a városba a szolgáltató pedig vízkormányzást hajtott végre.

A solymáriak örülnek annak, hogy az egy éve történtek remélhetőleg már nem ismétlődnek meg többet. Megépült a helyiek vízellátását segítő, 800 millió forintos új vízvezeték.

Az új vezetéken keresztül nagyságrendileg annyi vizet tudnak Solymárra hozni, amennyit tavaly a katonák autókkal szállítottak a tartályokba - mondta el a térség országgyűlési képviselője. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a krízis közepén fanyalgó baloldali politikusoknak és újságíróknak is üzent. 

Azt mondták a baloldali károgók, hogy bármit mond a Menczer nem fognak tudni vezetéket építeni. A vezetéket 800 millió forintból megépítettük. Most ugyanezek a károgók azt mondják, hogy oké, van vezeték, de nem folyik majd benne víz. Én meg azt mondom, elsősorban természtesen a solymáriaknak, hogy az ember nem szívesen idéz saját magától de ne higgyenek a baloldalnak, ha a helyzet úgy kívánja, hogy ezen a vezetéken jöjjön plusz víz, akkor azon a vezetéken a plusz víz meg fog érkezni Solymárra.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tűz volt egy ajaki műszakivizsga-állomáson

Tűz volt egy ajaki műszakivizsga-állomáson

Megfékezték a lángokat, és jelenleg már csak hűtési munkálatokat végeznek a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ajakon, ahol vasárnap reggel kigyulladt egy műszakivizsga-állomás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Hornung Ágnes: Családbarát intézkedések erősítik az apa-gyermek kapcsolatot

Hornung Ágnes: Családbarát intézkedések erősítik az apa-gyermek kapcsolatot

Magyarország kormánya számos intézkedéssel erősíti az apák szerepét a családokban, mivel aktív jelenlétük a gyermekek fejlődésére, érzelmi jólétére, valamint a családok harmonikus működésére is pozitívan hat - írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!