2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Híradó 07:00

Belföld

150 középiskolával van szerződése a kadétprogram kapcsán a Magyar Honvédségnek

A 2017-ben elindított kadétprogramban olyan katonai előképzésben vesznek részt a magyar fiatalok, amely mintegy két évtizede szünetel, így egyértel­műen hiány­pótló munkát végzünk – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ­Simicskó István. A Honvédelmi Sportszövetség elnöke, volt honvédelmi miniszter szerint a program iránti egyre növekvő érdeklődés jól mutatja, hogy a fiatalok jelentős része önszántából ezt az utat választja.

  • 150 középiskolával van szerződése a kadétprogram kapcsán a Magyar Honvédségnek

A rendszerváltás utáni, 90-es évekbeli időszak rövid bemutatása után a Honvédelmi Sportszövetség elnöke elmondta: "Ilyen előzmények után az egyik legfontosabb lépés volt a Magyar Honvédség szempontjából a kadétprogram elindítása. Trendfordulónak is nevezhetjük ezt a lépést. A migrációs válság 2015-ös kirobbanását követően mindinkább sürgetővé vált a Magyar Honvédség fejlesztése. 2016-ban elindítottuk a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programot, az Országgyűlés pedig létrehozta a Honvédelmi Sportszövetséget. A sportszövetség támogatásával, a haderőfejlesztés részeként indítottuk útjára 2017-ben a kadétképzést."

Simicskó István szerint a program egyértelműen sikertörténet, hiszen akkor három középiskola részvételével kezdődött el a munka, most pedig százötven középiskolával van szerződése a Magyar Honvédségnek. – Jelenleg tízezer kadétunk van. Több olyan fiatalról tudunk, akik kifejezetten a kadétképzésben való részvétel céljával váltottak középiskolát. A kadétprogramban olyan katonai előképzésben vesznek részt az ifjak, amely mintegy két évtizede szünetel, így egyértelműen hiánypótló munkát végzünk – mondta, hozzátéve: a tapasztalatok szerint minden második kadét később a katonai hivatást választja a középiskola elvégzését követően, tehát a Magyar Honvédség toborzómunkáját is segíti.

Hangsúlyozta, hogy a kadétképzés nem kötelező sorkatonai szolgálat, minden kadét önkéntes alapon vesz részt a programban. Lehetőség az érdeklődő fiatalok számára, hogy részt vehessenek honvédelmi előképzésben a középiskolai tanulmányaikat kiegészítve.

teljes cikk a Magyar Nemzet honlapján olvasható.

Fotó: Honvédelmi Sportszövetség

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A Ferencváros legyőzte az Alkmaart és továbbjutott

A Ferencváros legyőzte az Alkmaart és továbbjutott

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaart csütörtök este a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulós mérkőzésén a Groupama Arénában, ezzel továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Nagy Márton: a magyar GDP-növekedés idén az EU élmezőnyében lesz

Nagy Márton: a magyar GDP-növekedés idén az EU élmezőnyében lesz

A magyar GDP-növekedés 2024-ben az uniós középmezőnyben volt, de 2025-ben a 3 százalék körüli növekedés már az élmezőnyben lesz, ami a duplája lehet az EU bővülési ütemének - olvasható a nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!