Amíg az egész ország összefog, addig a Tisza párt elnöke csak hergel - így reagált a honvédelmi miniszter Magyar Péter vádjaira. Az ellenzéki politikus az árvíz elleni védekezésben bevetett katonák száma miatt kritizálta a kormányt.
Kérjük Karácsony Gergely főpolgármestert, tegye lehetővé, hogy a BKK járatait mindenki ingyenesen használhassa a rakpart lezárása idejére - írta a Fidesz budapesti elnöke kedden a Facebookon.
Nem lesz rekord vízállás a Lajtán - erre számítanak a vízügyi szakemberek. Eddig a legmagasabb szint 315 centiméter volt. Ettől most várhatóan 10 centiméterrel el fog maradi a tetőzés. Ennek ellenére a szakemberek mellett 200 civil is részt vesz a védekezésben.
Turisztikai konjunktúra van Magyarországon, soha nem nyaraltak annyian belföldön és soha nem látogatott annyi külföldi turista Magyarországra, mint az idén - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Több ezer katonát tudnak bevetni, ha szükséges - jelentette ki a miniszterelnök egy, a Facebookra feltöltött videóban. Orbán Viktor közölte, több mint 500 kilométer hosszúságban védekeznek az országban ebből mintegy 200 kilométeren harmadfokú a készültség.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.