Jogellenesen építkezett Tordai Bence. A Fővárosi Törvényszék után a Kúria is megerősítette Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes politikus II. kerületi ingatlanára a hatósági bizonyítvány iránti kérelmét. Vendégünk volt Gór Csaba II. kerületi önkormányzati képviselő.
Böröcz László, a Fidesz I. kerületi polgármesterjelöltje szerint V. Naszályi Márta ellenzéki városvezető átgondolatlan és felelőtlen vagyongazdálkodást folytat.
Egyáltalán nem mindegy, hogy ki hívott és kit - hívta fel rá a figyelmet Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő a HírTV Napi aktuális című műsorában.
Eddig azt hangoztatták, hogy sosem elég, most pedig azt mondja Emmanuel Macron francia elnök pártjának a listavezetője, Valérie Hayer, hogy elég volt abból, hogy például Magyarország ellenáll az illegális migránsok befogadásának. A témában Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója volt a vendégünk.
Magyarország azon kevés államok közé került, amelyek a legszorosabb kapcsolatot kapcsolatot kívánja fenntartani Kínával - jelentetteki Eszterhai Viktor, a Magyar Külügyi Intézet szakértője a Napi aktuálisban annak kapcsán, hogy hazánkba látogatott Hszi Csin-pinf kínai elnök.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.