2024. 06. 24. Hétfő Iván napja
Jelenleg a TV-ben:

Csernobil öröksége: a Zóna

Következik:

Híradó 12:00

VB 2022

Marokkóban lesz a következő klubvilágbajnokság

Marokkóban rendezik meg február 1. és 11. között a következő klubvilágbajnokságot, melyen a tervek szerint 2025-től már 32 résztvevő csapat lesz - jelentette be Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke pénteken, a Katarban zajló világbajnokság helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

  • Marokkóban lesz a következő klubvilágbajnokság

A sportvezető a FIFA közgyűlése után számolt be a minitorna bővítésére vonatkozó tervekről, melyek jövőre még nem valósulnak meg.

Eredetileg az volt a terv, hogy 2021 nyarán 24 csapatos klub-vb-t rendeznek Kínában, ez azonban a koronavírus-járvány miatt az arra az évre halasztott 2020-as Európa-bajnokság és Copa América miatt nem valósulhatott meg.

A marokkói tornán Európát a Real Madrid képviseli majd a Bajnokok Ligája címvédőjeként. A klubvilágbajnokságot az eddigi formátumban, hét csapat részvételével bonyolítják le. A BL-győztes mellett a másik öt konföderáció Bajnokok Ligájával azonos nemzetközi kupasorozatának nyertese, valamint a házigazda város egy együttese lesz ott.

Marokkó eddig kétszer, 2013-ban és 2014-ben volt házigazdája a klubvilágbajnokságnak.

Infantino azt mondta, 2025-től az a cél, hogy a klub-vb a válogatottak világbajnokságához hasonlóan egy hónapos legyen. Ennek lebonyolításáról később döntenek ugyan, de ezek alapján néhány csapatnak hat-hét meccset is kell majd játszania a tornán. Egyelőre nem konkretizált a kvalifikációs rendszer sem, de Európát akár 12 csapat is képviselhetné.

Infantino korábbi terve volt a nagy ellenkezést kiváltó kétévenkénti világbajnokság is. Az elnök ezúttal a válogatottak kapcsán újszerű, de lényegesen kisebb horderejű elképzelésekről számolt be. Azzal tervez, hogy páros években - amikor vb-t, Eb-t, Copa Américát rendeznek - márciusban különböző kontinensekről érkezett négy csapat részvételével minitornákat (FIFA World Series) rendezhetnének, ami a sportág további fejlődését segítené elő. Továbbá összevonná a szeptemberi és az októberi válogatott hetet, így egy - a klubok és a nemzeti csapatok közötti - utazást megspórolna az érintett játékosoknak, az együttesek pedig négy meccset egy blokkban tudnák le.

Az 52 éves Infantino az egyedüli jelölt a FIFA elnöki posztjára a márciusi tisztújításon, és amint azt a sportvezető pénteken közölte: a tanács döntése értelmében az nem a harmadik, csupán a második ciklusa lesz vezetőként. Joseph Blatter megbízatása ugyanis 2019-ig volt érvényes, és annak idején Infantino a 2015-ben az eltiltott előd örökét vette át, három évre. Tehát az még nem az ő első időszaka volt, az csupán 2019-től indult. A FIFA előírja, hogy egy elnök maximum három ciklusban irányíthatja a testületet. Ennek értelmében Infantinót akár 2027-ben is újraválaszthatják, és 2031-ig lehet elnök.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Az EU elfogadta az orosz energiaszektort is célzó 14. szankciós csomagot

Az EU elfogadta az orosz energiaszektort is célzó 14. szankciós csomagot

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa az Ukrajna ellen folytatódó háborúra tekintettel elfogadta tizennegyedik szankciós csomagját, amely egyebek mellet az orosz pénzügyi és energiaszektorban, valamint a kereskedelem területén tevékenykedő orosz vállalatokat sújtja, és fellép a korlátozó intézkedések kijátszásával szemben.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Messi újabb rangsor élén

Messi újabb rangsor élén

Lionel Messi immár egyedül vezeti azt a ranglistát, amelyet a válogatottban a világ- és kontinensbajnokságokon szerzett gólok összmennyisége alapján tart nyilván a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!