Vezetéstechnikai tréningek is lesznek ZalaegerszegenA rendőröknek vezetéstechnikai tréningeket, a lakosság számára pedig balesetmegelőzési rendezvényeket szerveznek a zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpályán.
Antirasszista tréning a hátrányos helyzetű fiataloknakEgyhetes antirasszista tréninget szervezett a Pécsi Tudományegyetem hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok számára a Baranya megyei Sellyén. A nyári tábor célja, hogy a résztvevők közös kommunikációs kereteket és antirasszista akciókat tervezzenek és hajtsanak végre.
"A legtöbbet abból tudtuk kiolvasni, hogy Magyar Péter állva tapsolt az Ukrajna felfegyverzését szorgalmazó Ursula von der Leyen, majd a magyarok ellen uszító Manfred Weber beszéde után" – írta a Mandineren Nagy Ervin.
A Napi aktuálisban Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója beszélt az Európai Parlament szerdai napján történtek alapján is a legfontosabb uniós közéleti folyamatokról, fejleményekről.
Heves vita zajlott szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén a magyar uniós elnökségről. A magyar miniszterelnök beszédében bemutatta a magyar elnökség prioritásait és terveit az Európai Bizottság elnöke és az baloldali EP-képviselők azonban a konstruktív vita helyett inkább Magyarországot támadták ugyanazokkal a vádakkal, mint az elmúlt 14 évben mindig.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.