Szombaton kezdődik A Dal 2025, a legújabb magyar dalok seregszemléje. A hét héten át a Dunán látható showműsorba 32 produkció jutott be, közülük az első válogatóban nyolc mutatkozik be.
Vukics Ferenc katonai szakértő és Csizmadia Tamás jogász, elemző voltak a vendégeink. Akikkel arról is beszélgettünk, hogy az amerikai elnök Putyinnal tárgyalt és az ukrajnai elnökkel is találkozhat a héten.
Jelentősen, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) vezetőinek körében - derül ki a K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adataiból.
Míg Donald Trumpot kitörő lelkesedéssel fogadták, addig a korábban a demokratáknak kampányoló Taylor Swift énekesnőt kifütyülték az amerikai futball liga nagydöntőjén.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.