Márki-Zay Péter és a jelenlegi képviselő-testület MMM-es tagjai jelentős áremeléseket szavaztak meg a jelenlegi önkormányzati ciklus utolsó közgyűlésén – írta pár napja a hódmezővásárhelyi Fidesz Facebook-oldalán.
Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében, közös az erre irányuló szándék, a kormány mindent megtesz ennek érdekében, de elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A 63 éves Font Sándor, Bács-Kiskun megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerületének kormánypárti képviselője, aki egy kétperces videóval felrobbantotta a közösségi médiát.
Az uniós állampolgároknak több információra van szükségük a vészhelyzetekre való felkészüléshez - derül ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett Eurobarométer-felmérésből.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.