Globál extra – Donald Trump alelnökjelöltjét nem érdekli Ukrajna sorsa + videóMegjárta az iraki háborút, ellenzi az Ukrajnának nyújtott támogatást és erősen harcol az abortuszhoz való jog ellen? Ki is J. D. Vance ohiói szenátor ohiói szenátor és mit várhat tőle Amerika? A kérdés kapcsán Boros Imre és Bogár László Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel beszélgetett.
Folytatódik a balos hagyomány: most a véleménynyilvánító szavazólapokat lopják el a postaládákból, éppúgy, mint korábban a nemzeti konzultációs küldeményeket.
Több mint 1500 lobbitalálkozón vettek részt a Nyílt Társadalom Hálózatának kiemelt európai támogatottjai 3 év alatt, hogy az uniós politikai döntéshozatalt befolyásolni tudják – tette közzé az Alapjogokért Központ.
Továbbra is tagadja Magyar Péter, hogy bennfentes kereskedelem bűncselekményt követett volna el. A Tisza Párt elnöke élő bejelentkezésben azzal védekezett, hogy a Fidesz lejáratókampányt tervez ellene.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.