Elhunyt Franz Beckenbauer Hetvennyolc éves korában elhunyt Franz Beckenbauer, a világ labdarúgásának meghatározó alakja.
Sport
Beckenbauer megelégelte a túl sok kérdéstA FIFA 90 napra minden hivatali ügytől eltiltotta Franz Beckenbauert, mert nem működött együtt a katari korrupciós ügy kivizsgálásában.
Rétvári Bence hangsúlyozta - idén januártól 21,2 tized százalékkal emelkedtek a pedagógusok bére, amely összesen 143 ezer tanárt és óvónőt érint. A politikus kiemelte - az emelésnek köszönhetően a pedagógusok átlagbére 844 ezer forintra emelkedett.
Magyar Péter azt állítja, hogy ő nem bevándorláspárti, de mégis olyan embert nevez ki a Tisza Párt operatív vezetőjének, mint Pósfai Gábor – hívta fel a figyelmet a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Ukrán megrendelésre készített lejárató filmet a Direkt36 Orbán Viktorról - hívta fel a figyelmet a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a film célja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi megítélését aláássa.
A gyakorlat a kalapozás mellett arra is kitér, hogy a Tisza-aktivistái jól reagáljanak, ha valaki például Magyar Péter drága ruháját, autóját vagy épp volt felesége lehallgatását kritizálná.
Február 12-én érkezik több mint 2,5 millió ember bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, és az azt követő napokban a postások is megkezdik a kézbesítését - közölte a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.