2020. július 5.,
vasárnap, Emese, Sarolta napja

borász

A keresett kifejezés

25 találat, 3 oldalon

-

Soroló: Nyissuk ki a piacokat

"Nyissuk ki a piacokat" - üzeni Nagy István, agrárminiszter az önkormányzatoknak.

Szörényi Levente: A hívő ember elsősorban az őseire gondol

A Hír TV e heti 5 kedvenc című műsorában Szörényi Leventét ismerhették meg közelebbről a nézők.

Nagy István: Eddig több tízmilliárd forint támogatás jutott a borászoknak

A miniszter beszédében emlékeztetett, hogy a tárca a magyar borok értékesítését 3,5 milliárd forint forráskeretű promóciós program indításával segíti.

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok

Az élelmiszeripari vállalkozások 500 millió forintos támogatási maximumot vehetnek igénybe, a borászatok pedig 200 millió forintot.

Különleges évjárat a szekszárdi borvidéken

A gazdák szerint ugyan a betegségek idén sem kerülték el a tőkéket, de sikeresen tudtak ellenük védekezni.

Nyolcvan borászat, 45 koncert az idei Debreceni Bor- és Jazznapokon

A bornapokon most első alkalommal a "Kárpát-haza természethű borkészítői" is bemutatkoznak a Nagyerdőben.

Nagy István: A magyar borászok kiváló minőségű borokat készítenek

A magyar borászok kiemelkedő szaktudásukkal és elkötelezettségükkel kiváló minőségű borokat készítenek.

A borszakma legnevesebb képviselői versenyeztek

Idén 106 borászat 827 borral nevezett a Príma üzletlánc megmérettetésére.

Lekerült a direkttermő szőlőfajták felhasználása a napirendről

A magyar agrárminiszter által kezdeményezett tiltakozás hatására döntött az Európai Bizottság.

Előzetesben maradnak a borász agyonverésével gyanúsított férfiak

Fennáll a bűnismétlés vagy a szökés veszélye.

Vendégmunkások verték agyon a badacsonyi borászt

A két elkövetőnek nincs alvilági kötődése, csopaki és alsóörsi építkezéseken dolgoztak.