2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Olimpia 2020

A karatés Hárspataki Gábor már érmes

A karatés Hárspataki Gábor (75 kg) pénteken bejutott az elődöntőbe, így már biztosan érmes a tokiói olimpián.

  • A karatés Hárspataki Gábor már érmes

Az olimpián most debütáló sportág egyetlen magyar indulója a Nippon Budokan sportcsarnokban - ahol korábban a cselgáncs küzdelmeit rendezték - az egyiptomi Abdelaziz Abdallával kezdett. Az MTK Eb-ezüstérmes sportolója rögtön a küzdelem elején földre vitte ellenfelét, de ezért nem járt pont. Utána hosszan méregették egymást a felek, majd a magyar karatés dobással próbálkozott, aztán az egyiptomi támadásánál fejre ütésből megszerezte a vezetést jukóval. Az ellenfél edzője videózást kért, ám az ítélet nem változott. Abdalla egyenlítése után Hárspataki újra bevitt egy fejre ütést, ekkor már csak fél perc volt hátra. Az Afrika-bajnok az utolsó másodpercben eltalálta Hárspatakit, de a győzelem az első szerzett pont miatt a magyar versenyzőé lett.

Hárspataki az amerikai Thomas Scott ellen folytatta, aki kikapott első meccsén a japán Nisimura Kentől. A kétszeres pánamerikai bajnok fél perc elteltével egy fejre rúgásból 3-0-ás előnyre tett szert. Hárspataki támadott, megütötte, majd újra, de kapott is egyet, így 4-2-re vezetett Scott. Ismét a magyar karatés talált, az amerikai edzője videózást kért, de a pont járt. A következő visszajátszás viszont már Scottnak kedvezett, és 5-3 lett. Hárspataki ment előre az egyenlítésért, ám egy másodperccel a vége előtt az amerikai megint bevitt egy fejre rúgást, és 8-3-ra nyert.

A 25 éves magyar versenyző számára a vb-harmadik, Európa-bajnok Sztanyiszlav Horuna következett, aki első két meccsét megnyerte. Egyik karatés sem kezdeményezett, így a mérkőzésvezető fél perc, majd másfél perc múlva is mindkét felet figyelmeztette. Sok akcióra ezután sem került sor, 23 mp-cel a vége előtt egy összeakaszkodás után Hárspatakinak vérzett az orra, így rövid ideig ápolni kellett. Az utolsó pillanatban Horuna a földre került és a magyar karatés megütötte, de videózás után úgy ítélték meg, hogy ez már időn túl történt, a mérkőzés pedig döntetlennel zárult.

Hárspatakinak így a Nisimura Ken ellen nyernie kellett az elődöntőért, a vb-bronzérmes japánt korábban már sikerült legyőznie. Nisimura két győzelemmel és egy vereséggel várta a találkozót, amelyen két perc telt el akció nélkül. Aztán mindketten támadtak, de a hangos kiáltások ellenére egyikük sem talált érvényesen. Már csak 24 mp volt hátra, amikor a japán bevitt egy ütést, és jukót kapott érte. A hátralévő időben próbálta kimozogni Hárspatakit, aki azonban az utolsó másodpercben fejbe rúgta, ezzel 3-1-re megnyerte az összecsapást.

A magyar karatés az élen végzett a csoportban Horuna előtt, ők ketten jutottak az elődöntőbe, amelynek győztesei vívják majd a döntőt, míg a vesztesek bronzérmesek lesznek.

"Egy ilyen első versenyen sok gondolat van az ember fejében. A sportpszichológusom azt mondta, ha túl sok mindenre gondolok, akkor bízzak csak az edzőmben. Ő pedig azt mondta, rúgjam fejbe" - árulta el az utolsó pillanatban elért győzelem receptjét Hárspataki Gábor.

Hozzátette, az amerikai elleni mérkőzésen eltört az orra, mert "belerohant" egy rúgásba.

"Az ukrán ellen is győzni akartam, de az utolsó percben a kezébe ütöttem. Ott is a lehetőségre vártam, mint a japán ellen, akkor sikerült. Körről körre, pontról pontra megyünk előre, most nem az éremre gondolok, hanem a következő meccsre. Döntőbe akarok jutni!" - jelentette ki.

Hárspataki ellenfele a fináléért az azeri Rafael Agajev lesz.

 

Címlapfotó: Nemzeti Sport

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!