Nem a formabontás volt a cél a Gellérthegyi álmok újfajta feldolgozásakor. A rendezői elképzelést, mondhatni, maga a szerző sugallta. Hogy miként? A Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) őrzi Karinthy Ferencnek a mű előtt papírra vetett kétoldalas szinopszisát. Ebben Cini azt írja: a lány műtősnőnek mondja magát, aki a vidéki bombázások elől menekült a fővárosba, a fiú pedig biceg, mutatva, hogy isiász miatt leszerelték. Később azonban színt vallanak: a lány zsidó, családját kiirtották, a fiú megléptetett egy szerb partizánlányt az őrizetből, ezért elszökött a hadseregből. Kint ágyúdörgés, életveszély, idebent életveszély, ha rájuk bukkannak. Játszanak, mert nem tehetnek mást. Mint a téli, oroszországi visszavonuláskor, aki csak állt, annak lefagyott a lába. Eljátsszák a jövőt, amelyben a lány híres táncosnő.
Schell Judit először csak egy táncos produkcióra gondolt, s később jutott eszébe a darab, amelyben meglátta a lehetőséget, hogy a szereplők által eljátszott történeteket tánccá koreografálják.
Ha valaki nem ismeri a történetet: a második világháború utolsó napjaiban egy üres villába húzódott egy fiú és egy lány. Itt igyekeznek átvészelni az ostrom utolsó megpróbáltatásait, itt igyekeznek megmenteni az életüket.
Az 1970-ben kötet formájában megjelent színdarabot már abban az évben, január 17-én a Madách Kamarában mutatták be először, Ádám Ottó rendezésében, Almási Évával és Huszti Péterrel a főszerepben. Az öt esztendővel későbbi, ugyancsak Ádám Ottó jegyezte televíziós feldolgozásban a lányt Ferenczy Krisztina alakította. A dráma a Karinthy Színház repertoárjának mindmáig elmaradhatatlan része.
A szerző életművének kiemelkedően fontos vonulatát adják a színdarabok. Karinthy Cini 1949-től egy évadot a Nemzeti Színház, 1957 és 1960 között a Madách Színház dramaturgjaként dolgozott, és fordított színműveket angolból, németből, olaszból és görögből. Dramaturgi munkája közben fordult a drámaírás felé. A hatvanas évek közepén talált rá saját hangjára, az egyfelvonásosokra. Kevés szereplőt mozgatott, jellemzően egyetlen térben, mint kihalt bérlakás, üres uszoda, izzasztó gőzfürdő. Művei, a Bösendorfer, a Dunakanyar, a Víz, a Gőz, a Pesten, a Budán és természetesen a Gellérthegyi álmok nem kizárólag a magyar nézők, színészek és rendezők kedvencei lettek, a nemzetközi publikum szintén hangos ovációval fogadta a bemutatókat.
A Thália Színház előadásában a tánc mellett jelentős szerep jut a vizualitásnak, a vetítésnek, ezzel is kitágítva, plasztikussá téve a fiú és a lány történeteit.
Schell Judittól nem idegen a tánc, lévén szülei kiskorában balettre járatták, majd édesanyja javaslatára áttért a versenytáncra. Ennek ismeretében az a kérdés, miért lett mégis színész. Az Ady Endre Gimnázium irodalom–dráma tagozatára járt – ahonnan számos jeles színészünk pályája indult –, s mert osztálytársainak zöme a Színművészeti Főiskolára adta be a jelentkezését, hát a végzős Schell Judit sem tett másként. Noha a harmadik rostavizsgán abba akarta hagyni, édesanyja tanácsára folytatta. Jól tette, elsőre felvették.
Darabbeli partnere, Finta Gábor ellenben tőrőlmetszett táncos. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánc szaka után a rotterdami táncakadémián folytatta tanulmányait. Méghozzá nem akárhogyan, hiszen a harmadévesek közé nyert felvételt. Ilyen tehetséggel szerződést kapott a Belga Királyi Balettbe. Miután bejárta a világot és hazatért, a pécsi, majd a szegedi balettegyüttesben folytatta. Ma már tanít, ő vezeti a Budapest Musical Iskolát.
