2024. 07. 22. Hétfő Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Kultúra

Több mint kétszázezren vettek részt a 14. Kolozsvári Magyar Napokon

Meghaladta a kétszázezret a 14. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) látogatottsága, a vasárnap este zárult kulturális seregszemlén a bő egy hét alatt 220-230 ezer ember vett részt - közölte hétfőn az MTI-vel a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület.

  • Több mint kétszázezren vettek részt a 14. Kolozsvári Magyar Napokon

A KMN idei kiadása a magyar államalapítás ünnepén, vasárnap este Leslie Mandoki és a Mandoki Soulmates koncertjével zárult.

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke záróbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a kincses várost elsősorban nem a faragott kövek, hanem a benne élő magyar emberek jelentik. "Ez a legfőbb érték, amelyre vigyáznunk kell, és amelyre a velünk élő román többségnek is fontos vigyáznia. Mert Kolozsvár nélkül Cluj is sokkal szegényebb lenne" - fogalmazott a főszervező.

Emil Boc polgármester köszönetet mondott a város magyar lakosságának, hogy az elmúlt évtizedekben, a városvezetéssel közösen, olyan európai színvonalú várost teremtettek, ahol minden nemzetiség otthon érezheti magát. "Ez mindannyiunk érdeme, és ez jelenti számunkra a normalitást" - idézte a közlemény a politikust.

Oláh Emese alpolgármester azt emelte ki, hogy a város magyarsága idén ismét belakhatta a felújított Farkas utcát. "Mi vagyunk az elsők, akik kimondhatjuk, hogy visszafogadott minket ott a tér dala, mert miénk itt a tér" - mondta.

"Miénk a tér, azoké, akik belakják" - közölte Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Hozzátette, hogy Kolozsváron jövőbe vetett bizakodással töltheti el a magyarokat a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett programsorozat.

A 14. Kolozsvári Magyar Napokon augusztus 13-20. között 50 helyszínen több mint 500 programot tartottak. 31 könnyűzenei és 27 klasszikus zenei koncert volt, a magyar napok társrendezvényének számító Szent István-napi Néptánctalálkozón 8 ország 20 tánccsoportja mutatkozott be.

A főtéri nagyszínpadon 9 zenekar 87 fellépője szórakoztatta a közönséget. Az érdeklődők 37 kiállításon, 21 vezetett sétán, 40 kerekasztal-beszélgetésen és bemutatón, 21 filmvetítésen, több mint 100 gyermek- és családi programon vehettek részt.

A felújított Farkas utca a kézműves- és könyvvásárral, a Múzeumok sétányával, illetve a Borutca naponta öt-hat ezer érdeklődőt vonzott.

A KMN internetes felületei a rendezvénysorozat alatt több mint 1,8 millió felhasználót értek el.

A program 237 partnerszervezet, támogató, 164 önkéntes és 122 szervező jóvoltából valósulhatott meg.

A 15. Kolozsvári Magyar Napokat 2024. augusztus 18-25. között szervezi meg a Kincses Kolozsvár Egyesület.

Borítókép: A 30 éves Mandoki Soulmates együttes koncertje a 14. Kolozsvári Magyar Napok záróeseményén Kolozsvár főterén 2023. augusztus 20-án.

MTI/Kiss Gábor

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Elhunyt Szatmári Liza színművész

Elhunyt Szatmári Liza színművész

Elhunyt Szatmári Liza színésznő. A művész, aki 1951 óta volt a Vígszínház tagja, szombaton, életének 97. évében halt meg - közölte a teátrum vasárnap az MTI-vel.
Igazi sztárparádé várható az idei MCC Feszten

Igazi sztárparádé várható az idei MCC Feszten

Az MCC Feszten a hazai könnyűzenei élet színe-java is képviseli magát. A fesztivál látogatói olyan neves előadókkal és zenekarokkal találkozhatnak, mint a Follow the Flow, a Margaret Island, az Ivan & The Parazol Blahalouisiana, a Tankcsapda, Majka, a Valmar, a Balkán Fanatik, a Budapest Bár, az Irie Maffia, valamint a Csík Zenekar, a Random Trip, Paulina és a Parno Graszt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!