2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Kultúra

Szerelem a koronavírus idején – kordokumentum született a Nemzeti Színházban

Maszkban próbáló színészek, koronavírusos rendező, a világjárvány és Shakespeare. Szerelem a koronavírus idején címmel a világjárvány korszakát dokumentáló filmet forgattak a kulisszák mögött a Nemzeti Színházban, amely a Rómeó és Júlia próbafolyamatát öleli fel. Az ötvenperces alkotás csaknem egy éven át készült a pandémia idején.

  • Szerelem a koronavírus idején – kordokumentum született a Nemzeti Színházban

A teátrumok ugyan a járványügyi helyzetben nem tudtak a megszokott módon működni, a Nemzeti Színház ebben az időszakban a kulisszák mögött próbált, és kreatív munkára fordította energiáját. A teátrum egyedülálló vállalkozásba kezdett: Vidnyánszky Attila Rómeó és Júlia című, a pandémia idején elkészült, legújabb produkciójáról dokumentumfilmet készített.

 

Már 30 éve benne vagyok a szakmában, sok mindent láttam, de ilyen időszakot, hogy így kelljen próbálni, így kelljen vigyázni egymásra, ilyen óvintézkedéseket kelljen betartani, mint a koronavírus idején, ilyet még nem éltem meg. Az utolsó pillanatig kíméltük az idősebb színészeinket, és nem hívtuk be őket dolgozni. Nehéz volt, de meg kellett tanulnunk a járvány adta körülmények között létezni. Egy biztos: néző nélkül nincsen színház

– emelte ki Vidnyánszky Attila, a darab Kossuth-díjas rendezője.

Ez egy ilyen rettenetes időszak, amikor az embernek át kell vészelnie valahogy remegve és imádkozva, hogy ne kapja el a vírust

– mondja a filmben a Lőrinc barátot alakító Blaskó Péter.

 A színészekre tehát nem mindennapi feladat hárult: többen közülük elkapták a vírust, sőt, maga a rendező is, ezért a próbafolyamat egy része az online térben zajlott.

„Kellemetlen betegség volt, és azóta is mindenkinek mondom, hogy vegyék komolyan és vigyázzanak magukra, mert ez nem egy semmilyen influenza" – hangsúlyozta Szabó Sebestyén László, Benvolio megformálója.

Fotó: © EÖRI SZABÓ ZSOLT/EORI_SZABO_ZSOLT

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!