2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Kultúra

Református templomot szenteltek fel Soroksáron

Felszentelték szombaton a Soroksár-Újtelepi Református Missziói Egyházközség új templomát a XXIII. kerületi Dinnyehegyi úton.

  • Református templomot szenteltek fel Soroksáron

Mindig öröm új templom felépülésének híre, különösen ha annak a soroksárihoz hasonló különleges háttértörténete van - idézte Orbán Viktort az eseményen Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára, aki felolvasta a miniszterelnök levelét.

A kormányfő levelében régi igazságnak nevezte, hogy az ember mindennél többre becsüli azt, amihez nehéz harcok és áldozatos munka árán jut hozzá. Az egyházközség tagjai "kilenc éven át küzdöttek azért, hogy saját templomukban imádkozhassanak, úrvacsorázhassanak, esküdhessenek egymásnak örök hűséget és keresztelhessék a kisdedeket" - fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfő szavai szerint "akiknek volt közös céljuk és elszántságuk küzdeni érte (.), a legkevesebb, amit megérdemelnek, hogy az álmuk végre valósággá váljon". Orbán Viktor az új épületi falai között felemelő ünnepi pillanatokat kívánt a gyülekezetnek, majd a reformátusok jelmondatával - "Soli Deo Gloria" - zárta levelét.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében rámutatott: az új templomtorony azt hirdeti az arra járók számára, hogy a városrészben élő közösség működik, amely időről-időre összegyűlik Isten nevének dicsőítésére. "A torony magához Istenhez hívogat minket" - hangoztatta.

Bese Ferenc (független) Soroksár polgármestere a kormány több százmillió forintos támogatását is megköszönve arról beszélt, hogy az új templom akkor teljesíti a lelki feladatát, ha a jelenkor gondokkal küzdő embere is menedékre lel ott, és együtt akar lenni a gyülekezettel hitben, reményben és szeretetben.

Király Attila a városrész katolikus plébánosa a helyi református gyülekezet új otthonát méltatva a többi között azt hangsúlyozta, hogy a kereszténység él és fejlődik.

Péterffy György lelkész ismertetése szerint a magyar kormány 280 millió forinttal támogatta a templom megépítését. Köszönetét fejezte ki az építkezést támogatóknak - több más szervezet mellett - a soroksári önkormányzatnak és a Dunamelléki Református Egyházkerületnek. Emlékeztetett rá, hogy a templomhoz a telket a soroksári önkormányzat biztosította, az építkezés 2011 nyarán indult, 2015-re elkészült a parókia, idénre pedig megépült a templom, amelyet Rüll Tamás építész tervezett.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!