2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Kultúra

Prima Primissima: íme a jelöltek

Nyilvánosságra hozták a 2018. évi Prima Primissima-díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét.

  • Prima Primissima: íme a jelöltek

Idén már tizenhatodik alkalommal adják át a Prima Primissima díjakat, amelyre tavaly óta határon túli magánszemélyek, illetve alkotóközösségek is jelölést kaphatnak – olvasható a díjat gondozó és finanszírozó OTP Bank keddi közleményében.

A Prima Primissima-díj küldetése a kezdetektől fogva a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismerése, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek kitüntetése.

A közlemény szerint az idei Prima Primissima díjátadó egyben Demján Sándor, a díj alapítója emléke előtti tisztelgés is, aki 2013 óta finanszírozta a Közönségdíjat, és bár az idei évi díjátadón már nem lehet jelen, a 2018-as elismerést még az ő támogatásával adják át.

A díj struktúrája a közlemény szerint idén sem változott: továbbra is tíz kategóriában hirdetnek „kiválóságokat”. Minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese. A Junior Prima díjak a fiataloknak jelentenek biztatást és anyagi segítséget, míg a megyei Prima díjak a helyi kiválóságokat ismeri el. A Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé, a Junior Prima díj 2 millió, a megyei Prima díj pedig 1 millió forint jutalommal jár.

A közönségdíjas jelölt személye idén is SMS-szavazással dől el. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a www.primaprimissima.hu weboldalon és a Prima Primissima Facebook-oldalán.

Az összegzés szerint az idei díjazottakkal együtt immár 480-an részesülhettek az elismerésben. A kiválóságok alkotómunkáját, tehetségük fejlesztését eddig összesen 4 milliárd forinttal támogatta a Prima Primissima Alapítvány.

Magyar irodalom kategóriában Bertók László költő, író; Görgey Gábor író, költő és Vári Attila író,költő, míg a magyar színházművészet kategóriában Székely Gábor rendező, Szirtes Ági színész és Venczel Vera színész kapott jelölést.

A magyar képzőművészet jelöltjei Katona Szabó Erzsébet textilművész, Korniss Péter fotográfus, fotóriporter és Maurer Dóra képzőművész lettek, a magyar tudomány kategóriában pedig Frei Zsolt asztrofizikus, Hamza Gábor jogtudós, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja és Sótonyi Péter orvos, patológus, egyetemi tanár közül választják meg az idei Prima Primissimát.

A magyar oktatás és köznevelés kategóriában „A zene mindenkié” Egyesületet; Falus Iván pedagógust, egyetemi tanárt és L. Ritók Nóra pedagógust jelölték, míg a magyar építészet kategóriában Nagy Csaba építész; Potzner Ferenc építész, művészettörténész és Tokár György építész szerepel a jelöltek között.

A magyar sajtó kategória jelöltjei Bősze Ádám műsorvezető, zenetörténész; a Portfolio.hu gazdasági hírportál és a Rubicon történelmi folyóirat; a magyar sport kiválóságai közül Kozák Danuta kajakozó; Magyar Zoltán tornász és Vereczkei Zsolt úszó kapott jelölést.

A Kallós Zoltán Alapítvány Válaszút; Kiss János balettművész és a Vujicsics Együttes a magyar népművészet, közművelődés kategória díjáért versenghetnek, a magyar zeneművészet kategóriában pedig Dresch Mihály dzsesszzenész, Fischer Ádám karmester és Várjon Dénes zongoraművész közül kerül ki a Prima Primissima.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!