2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Kultúra

Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár augusztusban

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar hat koncertet ad a városban augusztus 3. és 29. között a Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár 2019 fesztivál keretében - közölte a zenekar kedden az MTI-vel.

  • Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár augusztusban

A tájékoztatás szerint elsőként augusztus 3-án a Hild János téren Dinyés Dániel vezényletével a Háry János daljáték zenekari változatával várják közönséget a Nemzeti Énekkar közreműködésével.

Augusztus 10-én, szintén a Hild téren, a Szimfonikus Parádéban két vonós virtuóz, a Jávorkai testvérek várják a hallgatóságot Vinicius Kattah brazil karmester irányításával.

Augusztus 18-án a Tiszai hajósok terén a Kacorkirály és A három kismalac zenés mesejátékot és Nagy Katalin Matild grafikusművész homokanimációját hallhatják, láthatják a látogatók. Az előadáson mesét mond Danyi Zsuzsanna, a zenekart Mucsina Péter vezeti majd. Augusztus 24-én a Tűz és Víz Misztikuma nevű produkció lesz látható a Tisza Rakpartján, a Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium előtt.

A homokkal terített fövenyen, tűzoltók közreműködésével gyújtott fáklyákkal táncolva, kivételes élményben részesíti közönségét a Szolnoki Szimfonikusok. Borogyin és Händel, Stravinsky és Jenkins művei lesznek hallhatóak, 150 tagú kórus, 70 táncos és 60 zenész szórakoztatja majd a közönséget.

Közreműködnek a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói, a Szoldance TSE és vendég művészei, a Martfűi Városi Nőikar, a MÁV Férfikórus, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a a Szolnoki Kodály Kórus, Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola Gyermekkara és Leánykara, valamint a Tiszaföldvári Férfikórus A műsorvezető Ókovács Szilveszter lesz, vezényel Izaki Maszahiro.

Augusztus 28-án a Széchenyi városrészben, a Zöld Ház előtti téren, míg augusztus 29-én Szandaszőlősön, a Lengyel Antal téren élvezheti a közönség St. Martin közreműködésével a Mozivarázs II. műsort, amelyen Karl Jenkins Adiemus című művéből is felcsendülnek részletek.

A 2019-es Szolnoki Szimfonikus Nyár minden koncertje ingyenes.

 

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom. Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni – írja Facebook-bejegyzésében a publicista.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!