2023. 05. 29. Hétfő Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Háború Ukrajnában 05:00

Kultúra

Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója

Továbbra is Ókovács Szilveszter vezetheti a Magyar Állami Operaházat, akinek főigazgatói megbízatása 2023. augusztus elsejétől öt évre szól - jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter pénteken Budapesten.

  • Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója

Azzal, hogy ismét elnyerte a főigazgatói posztra kiírt pályázatot, Ókovács Szilveszter lesz a leghosszabban intendásként működő vezető a Magyar Állami Operaház élén a magyar történelemben - mondta Csák János a sajtótájékoztatón. Ókovács Szilveszter 2012 óta igazgatja a Magyar Állami Operaházat. "Ez óriási lehetőség és talán még nagyobb felelősség" - hangsúlyozta a miniszter.

Kiemelte azt is, hogy az Opera nem szigetként működik, hanem "van egy ökoszisztéma körülötte, amelyben benne van a Zeneakadémia, a Müpa, az Operett és a Táncművészeti Egyetem is". Az az érdekünk, hogy olyan ökoszisztéma jöjjön létre, amelyben partnerként dolgoznak együtt az intézmények vezetői - tette hozzá.

"Nekünk magyaroknak tartanunk kell magunkat a kulturális hagyományainkhoz, ahhoz, ami bevált, és ez a mindenkori opera vezetésének is a feladata" - mondta Csák János.

Ókovács Szilveszter az eseményen egyebek mellett köszönetet mondott a kollégáinak, illetve megköszönte a kormányzat "huzamos, 2011 óta tartó bizalmát": a fejlesztéseikbe bele tett csaknem 100 milliárd forintot és a működésükbe belefektetett 150 milliárd forintot, amelyhez 30 milliárd forinttal tudott hozzájárulni az intézmény.

Főbb céljait ismertetve hangsúlyozta, hogy a Magyar Állami Operaház egy európai színvonalhoz méltó intézmény kíván lenni.

"A zsidó-keresztény kultúrában gyökerező operaház egy reprezentatív intézmény kíván maradni a következő időben is, büszke magyar színekkel és magyaros testtartással, nemzeti alapon, sok-sok magyar művésszel" - hangsúlyozta a főigazgató.

Borítókép: Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója (b) beszéde elmondása után az Operaház főigazgatói pályázatáról tartott sajtótájékoztatón, mellette Csák János kulturális és innovációs miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztériumban 2023. május 26-án. Idén augusztus elsejétől öt évre továbbra is Ókovács Szilveszter vezetheti a Magyar Állami Operaházat.

MTI/Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Partiumba érkezett a Petőfi-busz

Partiumba érkezett a Petőfi-busz

A Petőfi Irodalmi Múzeum a költő születésének 200. évfordulója alkalmából egy buszon rendezte be utazó tárlatát, amely több mint egy éven keresztül látogatja a kárpát-medencei magyarok lakta településeket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!