2023. 09. 30. Szombat Jeromos napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Kultúra

Nyerges Attila: Olyan színpadra nem szeretnék felállni, amelyen Gyurcsány Ferenc szerepel

Úgy gondolom, előbb vagy utóbb vissza fog lendülni az inga a normalitás felé, és lesz igényük az embereknek valódi élményeket megélni – hangsúlyozta Nyerges Attila, a Petőfi zenei díjjal kitüntetett, jövőre huszonöt éves Ismerős Arcok énekes-gitárosa a Mandinernek adott interjúban.

  • Nyerges Attila: Olyan színpadra nem szeretnék felállni, amelyen Gyurcsány Ferenc szerepel

A közelgő jubileumra, a közönség változására vagy csupán a legutóbbi lemez egyik dalára utal a koncertsorozat Felnőtt egy nemzedék címe?

Nincs egyetlen konkrét értelmezés; ahogy a nevünkbe, úgy a címszavainkba is igyekszünk több jelentést belesűríteni. Mindenki azt gondol mögé, amit szeretne. De a huszonöt év alatt valóban felnőtt egy nemzedék. Óriási közhely, és minden zenész elmondja, aki már huzamosabb ideje a pályán van, de ettől még igaz: már azok is jönnek a gyerekeikkel a koncertjeinkre, akik a hőskorban a szüleik nyakából néztek minket.

Tudomásul vettük, hogy a rádióknál, tévéknél nem szeretik a gondolkodásra inspiráló bandákat.

Akkor lőjünk el gyorsan egy másik közhelypatront is: majdnem minden díjazott zenész elmondja, hogy nem a kitüntetésekért, hanem a közönségért játszik. Mit jelent a Petőfi zenei díj?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érintett meg a díjazás. A zenekar hosszú ideig el volt zárva mindenféle kitüntetéstől, egyedül a közönségtől kapott elismerést. Azt viszont lényegében folyamatosan: mindig szép számú hallgatóság előtt tudtunk fellépni. Ez bőven elég ahhoz, hogy egy együttes életben maradjon, működjön, és a tagjai jól érezzék magukat. Az, hogy emellett elkezdenek jönni nem várt elismerések is, kifejezetten jólesik. Egy ideig csak engem találtak meg a díjak, mert hamarabb veszik észre azt, aki elöl áll, illetve aki a szövegeket írja. Bár a munkamegosztás nem változott, álszerénység nélkül mondhatom: örülök, hogy ma már nem úgy tekintenek ránk, mint egy egyszemélyes produkcióra, amelynek van egy kísérő zenekara, hanem együttesként ismernek el minket. A hangulatnak is jót tesz.

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják. 

Fotó: Mandiner

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Nagy bűntetthez nagy eszme kell! – új időszaki kiállítás a Terror Háza Múzeumban

Nagy bűntetthez nagy eszme kell! – új időszaki kiállítás a Terror Háza Múzeumban

Többek között süket, vak és néma Leninekkel és csokornyakkendős, kalapos, a hazudozástól megnőtt orrú Sztálinokkal találkozhat a látogató a Terror Háza Múzeum Nagy bűntetthez nagy eszme kell! címmel szeptember 28-tól látható, Sam Havadtoy (Havadtőy Sámuel) amerikai-magyar képzőművész alkotásait felvonultató időszaki kiállításán.
 Meghalt Szirtes András filmrendező, operatőr

Meghalt Szirtes András filmrendező, operatőr

Hetvenkét éves korában, szeptember 28-án elhunyt Szirtes András Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, vágó, színész és zenész - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI-vel pénteken.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!